Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
A bejelentés után nem is kellett sokat várni a teljes szövegre, pénteken este megjelent a Magyar Közlönyben.
Az új vagy módosított Nemzeti Alaptanterv már elolvasható a Magyar Közlönyben.
Mindez az után, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken bejelentette, elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat). Ami a tervek szerint az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.
A sajtótájékoztatón bejelntették, elkészültek az új kerettantervek is, amelyeket a minisztérium és az Oktatási Hivatal honlapján napokon belül közzé tesznek. Az átdolgozott tankönyvek is időben rendelkezésre állnak majd - ígérte Hajnal Gabriella, miniszteri biztos.
Mi változik?
A tervek szerint csökken a tanulók óraszáma, és a korábbi szabályozástól eltérően évfolyamonként meghatározzák a diákok maximális heti óraszámát. Az alsó tagozat első három évében ez 24 óra lesz, amiből 22 a kötelező. Ebben a tervek szerint már benne van a heti öt testnevelés óra is. A 11-12. évfolyamon összesen a maximum óraszám 34 óra lesz, a kötelező ebből 11. évfolyamon 25, a 12. évfolyamon 24 óra. Ehhez jön majd még négy kötelezően választható tárgy, a korábbi fakultációknak megfelelően, illetve választható tárgyként négy illetve öt óra plusz.
A miniszeri biztos cáfolta, hogy megszűnnének tantárgyak, így a médiaismeret - ami korábban a megszűnő tárgyak között szerepelt -, mint kötelezően választható tárgy is megmarad, mostantól két évfolyamon is lehet majd tanulni. A változásokról itt olvashattok további részleteket.
Maruzsa Zoltán, köznevelési államtitkár közölte: a módosított dokumentum további feladatokat ad majd a pedagógusképzés és továbbképzés területén. A megváltozott tartalmakra megfelelően fel kell készíteni a pedagógusokat - hangsúlyozta. Megjegyezte: a változások az érettségi szabályozását is érintik majd, a vonatkozó pontokat az év második felében rendezni kívánják.
Ahogy azt már korábban írtuk, az új Nemzeti Alaptanterv körül még mindig nem csillapodtak a hullámok. Az elmúlt hetekben olyan hírek is megjelentek, hogy nem is egy, hanem egyből két Nat is van. Illetve több szakmai szervezet is aggodalmát fejezte ki a minisztérium döntései miatt. Az Élenjáró Gimnáziumok Igazgatói Grémiuma például azt kérte a kormánytól, hogy legkorábban 2021 szeptemberében lépjen hatályba az új Nemzeti alaptanterv. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) pedig nyílt levélben sérelmezte, hogy habár korábban megállapodtak, mégsem kapták meg az új Nemzeti Alaptanterv koncepcióját. Még a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) is felszólalt az ügyben: jelenlegi formájában nem támogatják az új Nemzeti alaptanterv (Nat) bevezetését.
Kásler Miklós: elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv
Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A módosított Nat az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rendszerben a 2020/2021-es tanévtől lép életbe.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.