Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ezt pedig az egyéni béralkuknak köszönhetik majd - mondta Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek. A szakszervezetek nem örülnének, ha a szakoktatók kikerülnének a közalkalmazotti törvény hatálya alól.
Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok bérének növekedése a következő tanévtől. Mivel lehetőség lesz egyéni béralkura, a legjobban teljesítő oktatók béremelése jóval harminc százalék fölötti is lehet - mondta Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Ahogy beszámoltunk róla, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden benyújtotta az Országgyűlésnek a szakképzési törvény tervezetét, amely értelmében a szakképzésben oktatók jövő júliustól nem a közalkalmazotti törvény hatálya alá, hanem a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznának, az indoklás szerint a "rugalmasabb alkalmazási feltételek és a magasabb bérezés érdekében", és mivel a közalkalmazotti törvény bértáblája "túlságosan merev". A 32 ezer pedagógus bérnövekedését 35 milliárd forinttal támogatnák.
A helyettes államtitkár szerint ez meg fogja teremteni a szakmai érdekképviseletek által is régóta várt teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszert, és senki nem fog rosszabbul járni - írja a Magyar Nemzet. Pölöskei Gáborné a lapnak azt mondta: egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, Pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye bruttó 300 ezer forint helyett a jövőben a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja.
Az előterjesztés szerint a szakképzésben oktatóknak négyévente hatvanórás továbbképzésen kell részt venniük, ez a helyettes államtitkár szerint munka mellett akár egy-két hónap alatt elvégezhető. Az igazgatók háromévente értékelik a tanárokat. A diákok a két évig garantált ösztöndíj mellett akár több százezer forintos egyszeri pályakezdési juttatást kaphatnak, évente kétezer hátrányos helyzetű diák pedig az Apáczai-ösztöndíjra is pályázhat - írja a Magyar Nemzet.
Ahogy megírtuk, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az oktatók fizetésének növelését a közalkalmazotti státusz egyáltalán nem akadályozza, ezért ennek megtartását, illetve az összes oktatásban dolgozót érintő jelentős béremelést követelnek. Pölöskei Gáborné elmondása szerint eddig is tárgyaltak az érdekképviseletekkel, és a napokban is tárgyalnak majd, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) ugyanakkor azért lépett ki a Szakképzési és Innovációs Tanácsból (SZIT), mert az az elmúlt egy évben megjelent jogszabálytervezeteket nem véleményezhette.
Ha elfogadják a szakképzési törvénytervezetet, átalakul a szakképzés intézményi szerkezete, a duális képzésben részt vevő diákok pedig szakképzési munkaszerződést kötnek majd a vállalatokkal. A tanulható szakmák listáját is jelentősen átszabják. A szakképzés átalakításáról szóló összes cikkünket itt olvashatjátok.
Átalakítják a szakképzést: itt olvashattok a középiskolában tanulható szakmákról
2020. szeptember elsejétől radikálisan lecsökken és átalakul azoknak a szakmáknak száma, amelyet a középiskolai tanulók szerezhetnek meg. A képesítésekről tájékoztató füzet készült, amely online is elérhető.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).