„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
2020. szeptember 1-jétől jelentősen átalakul a szakképzésben megszerezhető szakmák rendszere, sok képzés eltűnik vagy módosul. A következő napokban képzési területenként nézzük meg, mi változik a szakmák listáját tartalmazó új Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Nyolcadik rész: szolgáltatások.
Ahogy beszámoltunk róla, szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák számát. A legtöbbet pedig csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt - iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában nem. A szakgimnáziumok új neve technikum, a szakközépiskoláké pedig szakképző iskola lesz.
A szolgáltatási szakképzések közül eltűnnek a különböző kutyakiképzők, uszodamester és fotográfus és fotótermék-kereskedő képzések, de továbbra is lesz cukrász és cukrász szaktechnikus, panziós-fogadós, pincér-vendégtéri szakember, szakács, pincérsegéd képzés.
Lesz turisztikai technikus, a turisztikai szervező és az idegenvezető szakmairánnyal, amiket technikumban - jelenlegi nevén szakgimnáziumban - öt év alatt, érettségi utáni felnőttoktatásban pedig két év alatt lehet majd elvégezni. Illetve lesz fitness-wellness instruktor és sportedző (a sportág megjelölésével) -sportszervező, amiket szintén öt, illetve 2 év alatt lehet majd megtanulni.
Ezen felül lesz háztartásvezető 400–500 órában tanulható részképzésként. Valamint kozmetikus technikus, kéz- és lábápoló technikus és fodrász technikumban - jelenlegi nevén szakgimnáziumban - öt év alatt, érettségi utáni felnőttoktatásban pedig két év alatt lehet majd elvégezni. Viszont nem lesz külön férfi fodrász, szépségtanácsadó és speciális lábápoló képzés sem.
Eltűnik a temetkezési szolgáltató, tisztítás-technológiai szakmunkás, azonban megmarad a vízügyi technikus három szakmairánnyal, köztük a szennyvízkezelővel és a víziközművel.
A honvédelmi képzések közül lesz fegyvergyártó szaktechnikus és fegyverműszerész technikus, honvéd altiszt rengeteg szakmairánnyal, lesz továbbá honvéd kadét hét szakmairánnyal.
A szakképzés átalakításáról szóló összes cikkünket itt olvashatjátok.
Átalakul a mezőgazdasági képzések listája is: ezeket a szakmákat érinti
2020. szeptember 1-jétől jelentősen átalakul a szakképzésben megszerezhető szakmák rendszere, sok képzés eltűnik vagy módosul. A következő napokban képzési területenként nézzük meg, mi változik a szakmák listáját tartalmazó új Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Hatodik rész: mezőgazdaság.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.
Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.
@eduline.hu Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár
♬ eredeti hang - eduline.hu
Október közepén jöhet a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének első lépcsője, a második pedig 2027. január 1-jétől – jelentette be Magyar Péter a kormány döntéseiről tartott sajtótájékoztatón.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.