Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
2020. szeptember 1-jétől jelentősen átalakul a szakképzésben megszerezhető szakmák rendszere, sok képzés eltűnik vagy módosul. A következő napokban képzési területenként nézzük meg, mi változik a szakmák listáját tartalmazó új Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Negyedik rész: matematikai, számítástechnikai és egyéb természettudományos képzések.
Ahogy beszámoltunk róla, szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák számát. A legtöbbet pedig csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt - iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában nem. A szakgimnáziumok új neve technikum, a szakközépiskoláké pedig szakképző iskola lesz.
A 2019-es, jelenleg érvényben lévő Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) tizenegy szakma szerepel a matematika, számítástechnika és egyéb természettudományok képzési területen. Az új jegyzékben ezekből csak három szakma maradt, a statisztikai tanulmányi terület - a tanfolyami formában tanulható statisztikai és gazdasági ügyintéző szakmával - és a számítástechnikai alkalmazások tanulmányi terület - az iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli képzésben is megszerezhető IT mentor szakmával - pedig teljesen eltűnt.
A számítástechnikai képzések tanulmányi területén infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető technikusnak, informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikusnak, illetve szoftverfejlesztő és -tesztelőnek tanulhatnak majd az ötéves technikumba járó diákok, a képesítéseket érettségi utáni felnőttoktatásban pedig két év alatt lehet majd megszerezni. Az előbbi két szakma egy-egy jelenlegi képesítés "átnevezett" utódja.
Külön szakmaként nem marad meg a jelenleg iskolai rendszerű és tanfolyami formában is elvégezhető CAD-CAM informatikus, gazdasági informatikus, információrendszer-szervező, műszaki informatikus és térinformatikus képzés, illetve az eddig iskolai rendszeren kívül megszerezhető digitális műszaki rajzoló és az irodai informatikus képesítés sem.
A szakképzés átalakításáról szóló összes cikkünket itt olvashatjátok.
Átalakítják a szakképzést: ezen a területen csak a szakmák negyede marad meg
2020. szeptember 1-jétől jelentősen átalakul a szakképzésben megszerezhető szakmák rendszere, sok képzés eltűnik vagy módosul. A következő napokban ágazatonként nézzük meg, mi változik a szakmák listáját tartalmazó új Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Harmadik rész: társadalomtudományi, gazdasági, jogi képzések.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.