Átalakul a mezőgazdasági képzések listája is: ezeket a szakmákat érinti

2020. szeptember 1-jétől jelentősen átalakul a szakképzésben megszerezhető szakmák rendszere, sok képzés eltűnik vagy módosul. A következő napokban képzési területenként nézzük meg, mi változik a szakmák listáját tartalmazó új Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Hatodik rész: mezőgazdaság.

  • Eduline

Ahogy beszámoltunk róla, szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák számát. A legtöbbet pedig csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt - iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában nem. A szakgimnáziumok új neve technikum, a szakközépiskoláké pedig szakképző iskola lesz.

A 2019-es Országos Képzési Jegyzékben még hat mezőgazdasághoz tartozó tanulmányi terület szerepelt. Ide tartozott a növénytermesztés és állattenyésztés, kertészet, erdő-, hal- és vadgazdálkodás, illetve az állatorvosi kisegítők képzése.

A hal- és a vadgazdálkodás tanulmányi terület teljesen kikerült a rendszerből, hasonlóan a korábban állatorvosi kisegítők képzéseként futó csoporthoz. Így eltűnt a vadgazdálkodási technikus, horgásztókezelő és elektromos halászgép kezelője nevű képzés is.

A korábbi szakmák helyett a friss listában gazda képzés lesz, amibe bele fog tartozni az állattenyésztő, nyövénymetsző, lovász, a mezőgazdasági technikus képzésnek pedig az állat- és növénytermesztő szakmairány is. Ezen felül megmarad a mezőgazdasági tanulmányi területen belül az állatgondozó és aranykohászos gazda részképzés is, amit iskolarendszeren kívül lehet majd 400-600 órában tanulni. Továbbá lesz mezőgazdasági munkás 240-360 órában, és növényházi munkás 300-400 órában tanulható részképzés is.

Nem csak eltűntek, hanem összeolvastak korábban önállóan létező szakképzések is. Ennek szellemében jövőre lesz kertész és kertésztechnikusi képzés öt (dísznövénytermesztő, virágkötő, zöldségtermesztő, gyümölcstermesztő, gyógynövénytermesztő, parképítő és fenntartó) korában önálló szakképesítésként létező szakmairánnyal. Illetve megmarad a faiskolai kertész képzés a részképzések között 320-480 órában, kerti munkás és park gondozó pedig 240-360 órában tanfolyami képzésben tanulható képzésekben.

Erdésznek hároméves szakképző iskolában - jelenlegi nevén szakközépiskolában -, erdésztechnikusnak pedig ötéves technikumban - jelenlegi nevén szakgimnáziumban - lehet majd tanulni, érettségi utáni felnőttoktatásban pedig két év alatt lehet majd megszerezni ezeket a szakmákat.

A szakképzés átalakításáról szóló összes cikkünket itt olvashatjátok.

Átalakítják a szakképzést: ezen a területen csak a szakmák negyede marad meg

2020. szeptember 1-jétől jelentősen átalakul a szakképzésben megszerezhető szakmák rendszere, sok képzés eltűnik vagy módosul. A következő napokban ágazatonként nézzük meg, mi változik a szakmák listáját tartalmazó új Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Harmadik rész: társadalomtudományi, gazdasági, jogi képzések.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.