Orvosi vagy szülői igazolás? Az Emmihez került az aláírt petíció

Eljuttatták az Emmihez (Emberi Erőforrások Minisztériuma) a több tízezres aláírással ellátott petíciót, amely az iskolai (orvosi) igazolás problémájára kínál megoldást.

  • Eduline

Ahogyan azt már mi is megírtuk, több mint 10 ezren írták már alá azt az online petíciót, amelynek az a célja, hogy minden iskolában több napot igazolhassanak a szülők. Most az Emmihez fordultak vele - írja a hvg.hu.

A lapnak nyilatkozó háziorvosok szerint két dolgon kellene változtatni: a vonatkozó Emmi-rendeletben rendezni kellene az orvosi igazolás kérdését, valamint növelni kellene a szülő által igazolható napok számát - írják. Előbbinél a fő probléma a sok felesleges - és nagy részben elkerülhető - adminisztrációs feladatok miatt van. Utóbbit pedig jelenleg az iskolák tudnák is kezelni, azt ugyanis az intézmények döntik el, hány napot igazolhat a szülő. Mint kiderül, elég nagy a szórás: van, ahol tanévenként hármat, van, ahol félévente ennyit, máshol egy tanévben összesen hatot úgy, hogy ha első félévben négyet leigazolt a szülő, a következőre már csak kettő marad - teszik hozzá.

A lapnak nyilatkozó iskolaigazgató örül annak, hogy nem központilag szabályozzák az igazolható napok számát, ugyanis a hiányzások körülményeit, problémáit az osztályfőnökök és igazgatók jobban látják, mint egy központi szerv - mondta, majd hozzátette, hogy más kérdésben is örülne ennyi szabadságnak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Működik a rendszer abban az iskolában, ahol 15 napot is igazolhatnak a szülők

Két éve működik így az intézmény és úgy tűnik, bevált a rendszer.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.