„Mentsék meg a gyermekem osztályfőnökét!” - levelek pedagógusoktól, szülőktől

Rengeteg levél érkezik a Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) pedagógusoktól, szülőktől, nyugdíjas és pályaelhagyó pedagógusoktól. „Iktatnánk mindet sorra, de némelyikhez, az életpálya jótékony takarója alá rejtett, egyéni sorsokat mégis felfedő írásokhoz nem találtunk iktatószámot” – írja a szervezet.

  • Eduline

Név nélkül, ám az érintettek hozzájárulásával szemelvényeket adunk közre a levelekből.

„Mentsék meg a gyermekem osztályfőnökét!” - ez a szokatlan kérés érkezett egy szülőtől, aki egy fiatal tanárért aggódik. „Gimnazista gyermekemet egy fiatal, 15 éve a pályán lévő tanár tanítja, ő az osztályfőnök is. A kamaszok szeretik a „jófej” férfit, talán azért is, mert ritkaság ezen az elnőiesedett pályán. Szeretik, mert a nyelvüket beszéli, szeretik, mert még nem fáradt bele a napi rutinba, szeretik, mert lelkesít. Csakhogy ez a fiatal férfi nemcsak másod-, hanem harmadállást is vállal évek óta, hogy megengedhesse magának a gimnáziumi tanári státuszt. Így tehát összesen három munkából fedezi megélhetése költségeit, persze nem azért, mert luxuskiadásai lennének. Kitöltötte a Pedagógusok Szakszervezete munkaterhet mérő kérdőívét: alighanem listavezető a több állására fordított heti 91 munkaórájával. Önök szerint meddig bírhatja erővel, kitartással, lelkesedéssel? Mikor van ideje pihenni, kikapcsolódni, feltöltődni, netán családot tervezni? Miért várják meg, hogy az ilyen tanárok hátat fordítsanak az iskoláknak? Ki jár rosszul, ha elmenekülnek arról az életpályáról, amelyet a kormány hirdet nekik nap nap után? Talán a kormány? Aligha! Sokkal inkább a gyerekek. Kérem, mentsék meg őt! Mentsék meg őket!” – olvasható a levélben.

Egy fiatal zongoratanárnő a pályaelhagyók sorát gyarapítja – ő is a szakszervezetet kereste meg történetével. „2019-ben kénytelen voltam kitörölni a zongoraművész-tanári szakot és az ELTE jogász szakára felvételt nyerni, mert nincs más út” – írja. „Ez az ország élhetetlen. Száraz kenyéren és 500 forint/kg párizsin élni 34 éves koromra (velem együtt sok-sok nagyon tehetséges emberrel), a falat kaparva ekkora szorgalommal, amit megelőzött az, hogy 6 éves korom óta napi 4-5 órát gyakoroltam úgy, hogy mellette leérettségiztem és benne van az életem (ahogy a hegedűművésznek is, a gitártanárnak is), majd a fizetés 2019-ben a 2014-es minimálbér. (….) hova születtem/születtünk?” – kérdezi, hozzátéve: 135 ezer forintos fizetése van.

Egy nyugdíjas budapesti tanárnő azt írta a Pedagógusok Szakszervezetének:  „vérzik a szívem a kollégákért. Semmi pénzért nem tanítanék. Pedig szerettem, és a gyerekek is hiányoznak, de az iskola nem.”

„Egy pedagógus tavaly hagyta ott a tanári pályát egy szakgimnáziumból. Ő kiváló fizikatanár. Egy éve otthon ad magánórákat, készít fel érettségire gyerekeket. Épp ma mesélte, hogy már fullon van erre az évre. A szülők kétségbeesetten keresik” – írja, majd egy másik példát is hoz. „A nyár nem volt elég arra, hogy kipihenjék magukat. Egy igen közeli barátom most adta fel a pályát. Még nincs ötvenéves. (…) Szuper angoltanár és osztályfőnök VOLT. Nincs új munkahelye, de a régit ott kellett hagynia. Tavaly már egyre többször volt betegállományban. (…) „De vajon mi hajszoljuk túl magunkat vagy a munkáltatóink?!” – kérdezi.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.