Idén nem lesz fennakadás? Az államtitkár szerint a tankönyvek biztosan megérkeznek a tanévkezdésig

Félmillióval több tankönyvet rendeltek idén, mint tavaly, azok mégis 700 millióval kevesebbe kerültek a családoknak és a költségvetésnek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken

  • MTI

Rétvári Bence azt mondta, a hét elején mind a 13 millió tankönyv megérkezett a raktárba, ahonnan augusztus végéig mintegy négyezer helyszínre szállítják majd ki azokat.

Azáltal, hogy az állam átvette a tankönyvek fejlesztését, előállítását és kiszállítását, a tankönyvek garantáltan megérkeznek majd az intézményekbe az iskolakezdésig - emelte ki.

Rétvári Bence: 2020-tól minden diák ingyenesen kap majd tankönyvet

Jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Üllőn, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktárában tartott sajtótájékoztatón abból az alkalomból, hogy megkezdődött a tankönyvek és fejlesztő taneszközök szállítása az iskolákba.

Kitért arra is, mielőtt a tankönyvek engedélyt kapnak, három éven keresztül pedagógusok próbálják ki őket, ezzel is biztosítva, hogy azok jó minőségűek és jól használhatók legyenek.

Az alap tankönyvek mellett a nemzetiségi, sajátos nevelési igényű gyerekeknek gyártott, kis példányszámú könyvekre is energiát fordítottak, hogy azok is jó minőségben készüljenek el - tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, jövő szeptembertől minden köznevelésben tanuló 1.-12. évfolyamos diák ingyen kapja majd a tankönyveket. Az ingyenes tankönyv többé nem szociális ellátás, hanem a családtámogatás része - hangsúlyozta.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.