Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyelőre mégsem lesz kötelező az osztályzás, de a szöveges értékelés eltörléséről nem tett le a kormány.
Kásler Miklós miniszter benyújtotta javaslatát, hogy mit töröljenek a kedden elhalasztott köznevelési törvénymódosításból: például az osztályozás kötelezővé tételét - írja a hvg.hu.
Tovább csúszhat az új Nemzeti alaptanterv bevezetése?
Meghosszabbították az új Nemzeti alaptanterv megújításért felelős miniszteri biztos kinevezését.
Az indoklás szerint rájöttek, a már majdnem elfogadott szöveg nem illeszkedne „a jogrendszer egységébe”, hiszen ugyanannak a törvénynek egy másik pontja azt mondja: „A sajátos nevelési igényű tanulót, ha egyéni adottsága, fejlettsége szükségessé teszi, a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az igazgató mentesíti az érdemjegyekkel és osztályzatokkal történő értékelés és minősítés alól, és ehelyett szöveges értékelés és minősítés alkalmazását írja elő” - írja az oldal.
Az osztályozás kötelezővé tételéről azonban a jelek szerint nem mondanak le, mert a miniszter most azt írja: erről „az új nemzeti alaptanterv megalkotása kapcsán, azzal egyidejűleg indokolt döntést hozni.”
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.