Túlterheltek a diákok, ezen (is) változtatni kell a PSZ elnöke szerint

Csökkenteni kell a diákok terheit – mondta az új Nemzeti alaptantervről az Inforádiónak Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

  • Eduline

A szakszervezeti vezető az Inforádiónak azt mondta, szinte semmilyen információjuk nincs a készülő új Nemzeti alaptantervről, ami veszélyes, mert az eddigi hírek szerint 2020-tól vezetnék be.

A műsorban szó esett a készülő új Nemzeti alaptantervről is, amelyről a közoktatás legfontosabb szereplőinek szinte semmi információjuk sincs, állítja Szabó Zsuzsa.

„Komoly aggodalmaink vannak, hiszen kerettanterveket kell addig kidolgozni, tankönyveket kell kidolgozni, azokat valahogy be kellene mérni, a kollégáknak fel kellene készülni és közben nem tudunk semmit. Azt sem, hogy éppen hol tart ez a történet" – mondta a PSZ elnöke.

A köznevelésért felelős helyettes államtitkár az elmúlt héten az InfoRádióban azt mondta, az alaptantervvel kapcsolatban, hogy zajlik a munkaanyag átdolgozása a beérkezett észrevételek alapján, különféle szakértői csoportok bevonásával.

Szabó Zsuzsa hozzátette: mindenképpen szükség van a diákok terheinek csökkentésére, „azt gondolom, hogy az a stressz, ami ma éri a diákokat, annak nagyon komoly következményei lesznek”.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.