Appajánló tanároknak: ezeket az alkalmazásokat érdemes használni

Egyes tanárok tiltják a mobiltelefonok használatát az iskolában, míg mások kifejezetten használják azt diákjaikkal. Most főleg az utóbbiakhoz szólunk: ajánlunk három olyan mobilos applikációt, amelyet érdemes lehet használni az órákon.

  • Eduline

Socrative

Rövid felmérőket, online teszteket lehet készíteni a Socrative alkalmazással, amelyekkel aztán a diákok próbára tehetik tudásukat akár a tanórán is. Egy „szobát” lehet indítani az alkalmazásban, amelybe a diákok egyesével, okostelefonjuk segítségével tudnak csatlakozni. Így a számonkérést aztán interaktívan is végezhetik a résztvevők. Sőt a Space Race (űrverseny) opciójának köszönhetően a diákok csapatokban is versenyezhetnek. Az általuk megadott jó válaszok segítségével folyamatosan halad előre az adott csapat űrhajója – egymással versenyezve -, amelyik csapat pedig a legtöbb jó választ adja, elsőként ér a célba. Ezt az egész folyamatot pedig egy projektor segítéségével kivetítve végig is követhetik az órán. A Socrative alapvetően weben keresztül működik, de vannak appok is hozzá – külön tanár, külön diák számára ingyenesen elérhető.

Kahoot

A Kahoot! szintén egy nagyon népszerű applikáció, amellyel a Socrative-hoz hasonló játékos kvízeket készíthetnek a tanárok. A diákok minden egyes kérdés megválaszolásakor pontokat kapnak - például a gyorsaságuk alapján A válaszok és pontok a tanár oldalán aztán megjelennek, így statisztikákat is lehet nézni, a pedagógusok láthatják, hogy egy-egy diák melyik kérdésre mennyi idő alatt válaszolt, melyik ment neki nehezebben.

Három remek alkalmazás pedagógusoknak: így izgalmas a tanulás és a tanítás is

Appajánlónk most főleg a pedagógusoknak szól: három alkalmazás, amellyel izgalmasabb lehet a tanulás és a tanítás is.

StudyBlue

A StudyBlue a memóriakártyák elvén alapszik. Különböző fogalmakat, kifejezéseket vagy éppen évszámokat is gyakorolhatnak a diákok, akár csoportmunkában órai feladatként, de egyéni házi feladatlámt is remek tanulási lehetőség. Természetesen másokkal is össze lehet kötni a játékos tanulást, ugyanis mások kártyáit is meg lehet tekinteni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.