Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több oldalt szó szerint másolt át korábbi pályázatokból a szigetszentmiklósi iskola igazgatói posztjára pályázó tanár.
Új vezetőt választanak a Kardos István Általános Iskola Gimnázium és Szakgimnázium élére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázatra ketten jelentkeztek - írja a Magyar Narancs.
Adorján Botond a pályázatában teljes négy oldalon át szó szerint másolta át a 2016-ban a nagykállói iskola intézményvezető-helyettesi posztjára pályázó Papp-Földesi Ernőné gondolatait. Emellett másolt a Siófoki SZC Krúdy Gyula Szakképző Iskola egyik tagintézményvezetői pályázatából is.
A szigetszentmiklósi képviselő-testület oktatási bizottságát mindez - úgy tűnik - nem zavarta: múlt kedden Adorján Botond pályázatát támogatták. A tantestületben ezzel szemben a másik jelölt Nagyné Gazsó Mária pályázatát nagy arányban támogatták, személye szintén kétharmados többséget kapott.
A képviselő-testület szerdán határoz a pályázatok támogatásáról az oktatási bizottság javaslatát is figyelembe véve. Az intézményvezető kinevezéséről az iskolafenntartó Klebelsberg Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozza meg a végső döntést.
"Újabb vízfej" - nem kellene kancellárokat ültetni a szakképzés nyakába a PSZ szerint
A szakképző iskolák fölé kerülő kancelláriák újabb vízfejként nehezítik majd meg az iskolák működését - írja közleményében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.