Ajkai polgármester: a leggyengébb tanárok küldték el az iskolákból

Szakmailag a leggyengébb pedagógusokat küldték el Ajka középiskoláiból az intézmények vezetői - mondta Schwartz Béla, a település MSZP-s polgármestere szerdán sajtótájékoztatón.

  • Eduline

Közlése szerint a város pénzügyi konszolidációja miatt intézményeket kellett összevonni, és ezzel együtt létszámcsökkentést megoldani. A polgármester hangsúlyozta: a helyi Fidesz-vezetők álláspontjával ellentétben nem politikai tisztogatás zajlott, az intézmények vezetői a szakmai kvalitásokat figyelembe véve döntöttek, tehát a leggyengébb pedagógusokat küldték el.

 

Mint elmondta, a középiskolák összevonásával 24 pedagógus állását szüntették meg (összesen 55 álláshely szűnt meg a város intézményeiben), és valóban elküldték testnevelői munkaköréből Stolár Mihályt, a Fidesz helyi elnökét is. Ennek kapcsán a polgármester megjegyezte: "olyan szabály nincs, hogy jobboldali embert, ha rosszul végzi a munkáját, nem lehet elbocsátani".

 

Schwartz Béla szerint a Fidesz helyi elnökén "elbocsátása óta személyes bosszú lett úrrá", és ehhez "kiváló társakra talált" az önkormányzat ellenzéki Fidesz-frakciójának néhány tagjában, illetve Ékes József (Fidesz-KDNP), ajkai országgyűlési képviselőben.

 

Kérdésre válaszolva Schwartz Béla kijelentette: ismerete szerint Stolár Mihály gyerekeket vert meg az iskolában, és nem tartott meg órákat. Mint mondta: hogyan merte volna elküldeni akkor (2008-ban) az igazgató, akinek már megmondták, hogy kirúgják, hiszen akkor még a fideszes többségű megyei önkormányzat fenntartásában volt a középiskola.

 MTI

 

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.