Megint lehetne buktatni az iskolában

Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák az intézményből a többieket bántalmazó vagy társait a tanulásban súlyosan akadályozó diákokat - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

  • Eduline

A napilapnak nyilatkozó Pósán László, a Fidesz oktatáspolitikusa azt mondta: a kisdiákok egy része súlyos hátrányokkal, alapvető ismeretek nélkül, minimális szókinccsel érkezik az iskolába, ezért nekik több időre lenne szükségük az alapismeretek elsajátításához. Az ő érdekeiket az szolgálná, hogy megint osztályismétlésre lennének kötelezhetők, mert ötödik osztályra hátrányaik megsokszorozódnak, behozhatatlanná válnak.

A szakpolitikus szólt arról is, hogy nem jelent megoldást az iskolai erőszakkal szemben a jelenlegi törvényi szabályozás, amely csak úgy engedi "kirúgni" a tanár- és diákverő gyereket az iskolából, ha az igazgató keres neki másik iskolát. Hozzátette: ez csak arra jó, hogy az oktatási intézmények egymás között cserélgetik a kezelhetetlen gyerekeket. Közölte: ha pártja kormányra kerül, lehetővé teszi, hogy az iskola mindenféle egyéb kötelezettség nélkül eltanácsolhassa a problémás tanulót és a szülők dolga lenne új iskolát keresni.

 

mti

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.