Országos francia nyelvi vetélkedő a Debreceni Egyetemen

A játék öröméért középiskolások La Fontaine állatmeséket adnak elő franciául.

  • Eduline
A Pour l’amour du jeu – A játék öröméért elnevezésű francia nyelvi-műveltségi vetélkedőt a Debreceni Egyetem harmadik alkalommal rendezi meg a középiskolások számára. Az érdeklődő diákok immár az egész ország területéről jelentkezhettek a nyelvtudást és a kulturális ismereteket is felmérő játékos versenyre, melynek döntőjében a bejutottak többek között La Fontaine állatmesék segítségével csillanthatják majd meg franciatudásukat.
 
A Debreceni Egyetem Francia Tanszéke – a Budapesti Francia Intézet és a Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány támogatásával – 2009. február 20-án harmadik alkalommal rendezi meg a Pour l’amour du jeu – A játék öröméért című francia nyelvi vetélkedőt, melyre ezúttal már nemcsak a felsőbb évfolyamokból, de az alsóbb osztályokból is jelentkezhettek a fiatalok.

A megmérettetés a hagyományokhoz híven egy-egy téma köré szerveződik, idén az állatok fogják játszani a főszerepet. A Nos amis, les animaux – Barátaink, az állatok nevet viselő vetélkedőre a 29 háromfős csapat egy, az általuk kiválasztott állat bemutatásával, valamint állatokról szóló francia szólások, közmondások összegyűjtésével készült. A döntőbe végül bejutott csapatok pedig egy szabadon választott La Fontaine-mesét adnak majd elő, vagy mutatnak be szerepjáték formájában.
 
A korábban kizárólag az Észak-alföldi régió diákjai számára meghirdetett rendezvény az idei évben országos szintűvé bővült. A végső megmérettetésre bejutott 20 csapat Debrecen mellett Aszódról, Budapestről, Békéscsabáról, Csengerről, Egerből, Jászapátiból, Miskolcról, Nyíregyházáról, Pásztóról, Pécsről, Sarkadról és Szegedről érkezik a versenyre. Az idei nagy létszámú jelentkezés lehetővé teszi, hogy két külön csoportban mérkőzzenek meg egymással az alacsonyabb és a magasabb óraszámban tanulók, és mutassák meg tudásukat játékos formában, a kötelező iskolai kereteken kívül.
Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.