Te már bölcsebb vagy, segíts egyetemi, főiskolai tapasztalataiddal, a felvételi előtt állóknak

Emlékszel még arra, mikor Neked kellett leadnod a jelentkezési lapodat? Milyen nehéz volt a döntés, mennyire nagy volt a felelősség! Most pedig már a vizsgaidőszakra vagy a munkádra koncentrálsz, miközben épp átéled a döntésed következményeit. Oszd meg másokkal is ezeket az értékes tapasztalatokat, segíts azoknak, akik idén döntik el, hová felvételiznek!

  • Eduline

Néhány éve még attól féltünk, az Internet elhidegíti egymástól az embereket, ma már látjuk, ennek épp az ellenkezője igaz. Az ember közösségi lény, így az Internetet sem használja másra, mint kapcsolatok és közösségek építésére. Az eduline.hu sikere is többek között abban rejlik, hogy a diákok, hallgatók önzetlenül segítenek társaiknak. Saját tételkidolgozások, előadás jegyzetek, dolgozatok kerülnek fel naponta, példát mutatva jó szándékból és segítőkészségből.

Február 15-e a jelentkezési lapok leadási határideje. Sok fiatal lány és fiú ezekben a napokban áll életének egyik fontos döntése előtt. Ugyanaz a szak indul több intézményben is. Melyiket válasszam? Milyen a kollégium? Szigorúak a tanárok? Hogyan zajlik egy vizsgaidőszak? Találok majd állást a diplomámmal?

Várunk diplomás fiataloktól, vagy felsőoktatásban jelenleg részt vevő hallgatóktól olyan tapasztalatokat, tanácsokat, melyek segíthetnek a jelentkezőknek a döntésben. Keresd meg az eduline.hu

Iskolakereső

rovatában az intézményt, melyet értékelni akarsz. A cillagok segítéségével értékelhetsz, ahol a öt csillag jelenti a legjobb értékelést. A hozzászólás témája legyen: Segítség felvételizőknek. A szövegdobozba a következő információkat írd be:

szak ahová járok/jártam:

hogyan vettek fel:

kellemes meglepetések:

amiben csalódtam:

milyen a vizsgaidőszak:

tanácsaim azoknak, akik ide jelentkeznek:

el tudtam-e helyezkedni diploma után (csak aki már elvégezte)

(Az iskolák értékeléséhez be kell jelentkezned)

A beérkezett értékelések feldolgozása után ezeket a naprakész, igen hasznos információkat megjelenítjük oldalunkon bízva abban, hogy nagymértékben segíthetünk a jelentkezés előtt állóknak.

Segítségedet köszönjük!

az Eduline csapata

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu