A Beatles együttes dalai mellett a tagok önálló munkássága is szerves részét képezi műsoruknak. Koncertjeiken elhangoznak a régi örökzöldek mellett John, Paul, George és Ringo szóló éveinek remekei is. Legközelebb március 20-án hallhatjátok őket a Morrison's-ban.
A zenekar elképzelése - a 2004-es alakuláskor és azóta is -, hogy felidézze a legendás Beatles koncertek hangulatát. Az eredeti hangszerek (Rickenbacker és Epiphone gitárok, Höfner basszusgitár) és a régi, csöves Fender erősítők nyújtják a hiteles megszólaláshoz szükséges alapot. Ez önmagában azonban kevés lenne: a megfelelő zenei felkészültség, a Beatles munkásságához való tiszteletteljes és alázatos viszonyulás, a Beatles és általában a zene szeretete az, ami eredetivé tehet egy ilyen produkciót. Az elegáns megjelenés, a korhű színpadi ruházat nem mímelés és utánzás: a fiúk ezzel is megtisztelik a Beatles emlékét, a BlackBirds közönségét, és persze magát az előadást is.
A zenekar nem híve a feldolgozásoknak, hiszen feldolgozni akkor érdemes, ha a végeredmény jobb lesz, mint az eredeti; és bizony a keserű tapasztalat: általában azt nevezik manapság feldolgozásnak, amiből kihagynak egy-két jó témát, néhány szólam feleslegesnek ítélt vokált, vagy egyszerűen megváltoztatják a harmóniákat; és bizony egyesek mindezt azért teszik, mert lusták vagy egész egyszerűen képtelenek megfejteni a hangfelvétel adta rejtvényt...
Nyilvánvaló azonban, hogy nem nyomtalanul múlt el idestova negyven év, és azt sem szabad elfelejteni, hogy szemben a fennmaradt stúdiófelvételekkel, egy működő zenekar "élőben" játszik. Ezért a BlackBirds nem dolgozza fel a dalokat: ehelyett inkább koncertszerűen ad elő; mindent. Teheti ezt azért, mert olyan együttes életművét mutatja be, amely még ma is érdekes, értékes, hiteles és aktuális. Ezért adják elő a fiúk a dalokat koncertről koncertre, és hiszik, hogy ennek a zenének, és mindezen túl az igényes "élőzenének" értéke, jövője és semmivel nem helyettesíthető varázsa van.
(Forrás: http://www.morrisons.hu/#koncertek)