Járvány ide vagy oda, több mint 44 ezren voltak az Educatio kiállításon
Az Oktatási Hivatal (OH) elnökének közleménye szerint a több mint 44 ezer látogató mellett 108 kiállító is vett részt a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.
Az Oktatási Hivatal (OH) elnökének közleménye szerint a több mint 44 ezer látogató mellett 108 kiállító is vett részt a 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.
A 444 birtokába jutott a „Schadl-Völner-ügy” 1734 oldalas nyomozati anyaga, ebben vannak olyan feljegyzések is, amelyeket a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai készítettek Schadl György, a Végrehajtói Kar egykori elnökének telefonbeszélgetéseiről. A leghallgatott beszélgetésekből kiderült, hogy Schadl György többeknek segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon.
„Hogy a további tárgyalásokat befolyásoljuk, nem marad más, mint a végső kényszerítő eszköz, a munkabeszüntetés. A figyelmeztető sztrájk csak az első, szimbolikus lépés lesz. Nagyon fontos, hogy országszerte, minden intézményben, együtt, egy időben adjunk hangot elégedetlenségünknek” – írja levelében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya.
Legalább 45 százalékos béremelést követel a kormánytól a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az elmúlt években ezermilliárd forinttal többet fordítottak pedagógusbérekre, 2023-tól jöhet az „átfogó, nagyobb mértékű bérrendezés”.
Korábban volt olyan év, amikor majdnem 5900 pályakezdő tanár, tanító, óvodapedagógus kezdett dolgozni, a 2020/2021-es tanévben már csak 2096-an léptek a pályára.
Január 22-én tartják a központi írásbeli felvételit a középiskolák. A Civil Közoktatási Platform szerint megint magukra maradtak a szülők és a diákok.
Generációk nőttek fel ezeken a meséken.
Mutatjuk, mi a teendő, ha érettségiznétek, de már nincs tanulói jogviszonyotok.
A klímaváltozás miatti felerősödő erózia veszélyezteti az iskola épületét.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2022-es felvételiben valamelyik egyetem képzésre - de vajon mekkora lesz a verseny? Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre ebben az évben. Második rész: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Nagyot ugrott a koronavírus-fertőzöttek száma több általános és középiskolában, a karanténszabályokon mégis lazított a kormány. Nemrég megdöbbentő nyílt levél került elő egy pályakezdő középiskolai tanárról, aki súlyos, mindennapos megélhetési problémákkal küzd, nem ő az egyetlen. Nemcsak tanársztrájk, hanem tüntetés is lesz január 31-én - mutatjuk a hét legfontosabb oktatási híreit.
Földrajzi és történelmi kérdések is előkerülnek. Hány pontot szereztek?
A szobája túl kicsi ahhoz, hogy kényelmesen elférjen, így nem tudja kipihenni magát. Az iskolában nem értik meg a problémáját, sőt kicsapással fenyegetik, mert már többször elaludt az órákon.
Ha a középiskolai felvételire készültök, nektek is sokat segíthetnek a matekvideói, de azoknak is jól jön, akik egy egyetemi vizsgára vagy az érettségire készülnek.
Az elmúlt évben minden korábbinál több gyermekeket zaklattak szexuálisan az interneten - derül ki egy friss beszámolóból.
Hiába szűntek meg a korábbi formájukban az OKJ-s képzések, az utolsó tanfolyamokra még mindig lehet jelentkezni - mutatjuk, hogyan.
A jelentkezési határidőtől egészen a ponthatárhúzásig összeszedtünk minden fontos dátumot, amit észben kell tartanotok, ha idén felvételiztek.
Hány napra kerül karanténba az alsós, akinek az osztálytársa igazoltan fertőzött? Mikor mehetnek vissza az iskolába azok a diákok, akiknek pozitív lett a koronavírustesztjük? És lesz-e online oktatás? Összefoglaltuk a legfontosabb szabályokat.
Lássuk, mennyire vagytok tisztában a világ híresebb óceánjárójának történetével!
2024-től az irodalomérettségi része lesz egy műveltségi feladatlap is - mi is hoztunk egyet, lássuk, nektek menne-e.