Mégsem vádolja "pártpolitikai tevékenység támogatásával" a sztrájkot szervező szakszervezeteket az Emmi

Mégsem vádolja „pártpolitikai tevékenység támogatásával” a január 31-i figyelmeztető sztrájkot szervező szakszervezeteket a kormány – ez derült ki azokból a bírósági iratokból, amelyeket a Népszava szerzett meg.

  • Eduline

A lap azt írja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék január 28-i döntését fellebbezte meg, amely jogszerűnek mondta ki a múlt hétfői pedagógussztrájkot.

A másodfokú eljárásban a minisztérium azt kéri, hogy az Ítélőtábla mondja ki, hogy a munkabeszüntetés jogellenes volt, fellebbezésükben ezt többek között azzal próbálták alátámasztani, hogy a sztrájknak pártpolitikai céljai voltak.

Pontosító beadványukban végül visszavonták ezt, a bíróságot arra kérik, hogy a pártpolitikai tevékenység támogatásával kapcsolatos hivatkozásokat hagyják figyelmen kívül.

A kétórás figyelmeztető sztrájkban egyébként a két nagy pedagógus-szakszervezet adatai szerint 26 782-en vettek részt. Erről itt olvashattok:

 

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.