Évekig nem járatta iskolába a két gyerekét egy zalaszentgróti nő
Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek ellene.
Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek ellene.
„Nincs semmilyen törvényi garancia arra, hogy az akadémiai vagyon további felhasználása a magyar tudomány érdekeit fogja szolgálni” - emeli ki az Akadémiai Dolgozók Fóruma.
A gyerekeket más intézményekbe helyezték el.
December 9-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szenátusa hivatalosan is megszavazta Charaf Hassan rektor és Verseghi-Nagy Miklós kancellár előterjesztését, így az egyetem fenntartói joga egy állam által létrehozott gazdasági társasághoz kerül.
A tizenharmadikos Zsolt mezőgazdasági technikumba jár állattenyésztő szakirányra. A fiú 14 évesen még ezen a pályán képzelte el a jövőjét. Mivel közben aktívan sportolt, a középiskola alatt kitalálta, hogy inkább testnevelő-edzői szakon tanulna tovább egyetemen. Hogy ez nem lesz annyira egyszerű, az csak néhány hónapja derült ki a számára.
Elég ennyi ahhoz, hogy tudjátok kinek a művét látjátok a képen?
A nemrég benyújtott törvényjavaslat szerint átneveznék Tudás Tér Alapítványnak, és elsődleges feladata a főváros IX. kerületében létrejövő Diákváros kollégiumfejlesztési programjának megvalósítása lesz - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton.
A 2024-es felvételi eljárásban tavalyhoz képest több állami ösztöndíjas helyet biztosított az állam, de a felvételizők egyötödének még így is eléggé mélyen a zsebükbe kell nyúlnia, hogy kifizethessék az egyetemi oktatást.
A kiállítás 2025. január 9-11. között tartják a Hungexpo területén.
A gyerek egy másik diáktól kölcsönkért menzakártyával próbált véget vetni az életének.
Még egy hétig lehet szavazni arról, hogy melyik egyetemnek van a legszebb épülete az országban.
Az egyetemisták fesztiválját a jövő évben július 9-től 13-ig tartják a Velencei-tónál.
Több szempontból is aggályosnak tartják, hogy a gimnázium a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartásába kerüljön.
Bár még javában zajlik a keresztféléves felvételi, hamarosan indul az általános felvételi eljárás is.
Egymás után két szombat is munkanap decemberben.
A miniszterelnök politikai igazgatója tagadja, hogy szolgálati sofőrrel, sötétített ablakú kisbusszal érkezett a doktori védésére.
Azt ELTE gyakorlatilag megkerülhetetlen, de a Szegedi Tudományegyetem is bőven ott van a nyomukban. Mutatjuk a 2025-ös pedagógus-képzésterületi rangsort.
A menük mellé kapható játék a jól ismert tamagocsit egy csirkecombbá alakította.
Az elmúlt két-három évben drasztikusan elkezdett romlani a gyerekek nyelvi teljesítménye, állapították meg egybehangzóan a kutatáshoz szükséges szűrések elvégzése után az óvodai logopédusok.
Akció, vígjáték és ennek a keveréke. Mutatjuk az őszi TOP5-ös listát, hogy miket néztetek a mozikban.