Matekérettségi 2025: ezeket a feladatokat a szaktanár szerint érdemes még egyszer átnézni

Sorozatok, kombinatorika, szinusztétel - néhány olyan téma és feladat, amit még a középszintű matekérettségi előtt az utolsó előtti pillanatban célszerű átfutnotok.

Töreky Szilvia, Töreky Szilvia, a Webkurzus matektanára az Eduline-nak még a tavaszi szünet előtt azt mondta, hogy mivel kombinatorika és a valószínűség-számítás mindig van matekból középszinten feladatlapban, ezért ezt a témakört célszerű még egyszer, alaposan átnézni.

A számtani, a mértani sorozat is gyakran szerepel a vizsgasorokban, főleg a második részben, így erre is érdemes időt szánni. Mivel a gazdasági számítások tavaly óta komolyabban szerepelnek középszinten, ezért ezeket is célszerű gyakorolni.

A szaktanár kitért arra is, hogy a hosszabb térgeometriai feladatok mellett pedig a szinusz - vagy a koszinusztételt kérő példákat is ajánlott az érettségi előtt gyakorolni.

 

 

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.