Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Amit lehetett, azt már megtanultátok. A legjobb, amit tehettek ezek után, ha pihentek és a lehető legnyugodtabban várjátok a holnap reggelt. Összegyűjtöttünk nektek pár érettségivel kapcsolatos mémet, hogy oldjuk a vizsgadrukkotokat.
Az egyetlen dolog, ami elválaszt titeket az egyetemtől:

Amikor ráeszméltek, hogy már ti vagytok a nagyok:

Ennyire azért nem kell majd megijedni:

Az első sokk után minden könnyebb lesz:

Az apró örömök után jön a megvilágosodás:

Ha esetleg fizikából is érettségiztek ezt ne felejtsétek el:

Mr. Bean mindig tudja mit kell mondani:

Az érettségi után pedig ezekre számíthattok:


Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.