Mennyire vagytok jók földrajzból? Itt vannak az idei érettségi feladatai
Kedd délután a földrajzvizsgákkal folytatódott az idei őszi érettségi, az Oktatási Hivatal pedig már nyilvánosságra is hozta a feladatsorokat és a megoldásokat.
Kedd délután a földrajzvizsgákkal folytatódott az idei őszi érettségi, az Oktatási Hivatal pedig már nyilvánosságra is hozta a feladatsorokat és a megoldásokat.
Nagyjából 350 ezerre becsülhető a Magyarországról kivándoroltak száma egy 2013 eleji adatfelvételen alapuló mérés szerint, amelyet szerdán ismertettek a kutatás vezetői Budapesten, a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH).
Ötven nap közérdekű munkára enyhítette S. Ábel budapesti joghallgató korábban első fokon emberölés előkészülete és más bűncselekmények miatt kiszabott két és fél éves szabadságvesztését a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán.
Mégsem kerül a kormányhivatalokhoz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) 198 tankerületének működtetése, helyette a megyei szintű irányítást erősítik meg. A végleges tervet napokon belül nyilvánosságra hozhatják - írja a vs.hu.
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a keddi matematikaérettségi közép- és emelt szintű feladatsorait, illetve hivatalos megoldásait. Szerdán a történelem- és a latin nyelvi vizsgákkal folytatódik az őszi érettségi.
A rendőrség nyomoz az ELTE tavalyi és idei gólyatáborában történt nemi erőszakok ügyében – tudta meg a Magyar Hírlap.
A hatóságok előtt már ismert, elmebeteg nő szúrt agyon egy 16 éves fiút kedd reggel Csehország egyik szakközépiskolájában. Ugyanarról a nőről van szó, aki két és fél éve egy másik csehországi iskolában hasonló támadást követett el - közölte a rendőrség.
Október végén lejárnak a diákigazolványok - ha érvénytelen igazolvánnyal vásároltok diákjegyet vagy -bérletet, több ezer forintos büntetést is kaphattok.
Csak azért, mert már ősz van, még nem kell bezárkóznotok a szobátokba. Ma nyolc olyan budapesti programot ajánlunk, amiért érdemes kimozdulni.
Tényleg el lehet végezni otthonról a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti tanfolyamot? Mennyibe kerül az online képzés? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Egy tudományos-ismeretterjesztő szöveget, egy Montaigne-részletet, egy Petőfi-, valamint egy Ady Endre- és egy József Attila-verset kaptak a diákok az októberi, középszintű magyarérettségin.
Agyonszúrt egy nő kedden egy 16 éves fiút Csehországban egy szakközépiskolában, és késével megsebesített további három embert - adta hírül a cseh rendőrség.
Szeretnétek pályázni Erasmusra, de nem tudjátok, hogyan finanszírozhatnátok a kinti költségeket? Hamarosan utaztok, de anyagi gondjaitok vannak? Pénzügyi tippek következnek.
Nyilvánosságra hozta a hétfői közép- és emelt szintű magyarérettségi hivatalos megoldását az Oktatási Hivatal - itt ellenőrizhetitek a válaszokat. Kedden többek között matematikából vizsgáznak a diákok az őszi érettségin.
Berkes István szerint az újra önálló Testnevelési Egyetem (TF) a világ egyik legelismertebb sporttudományi intézményévé válhat.
Februárban le kell adni a felvételi jelentkezési lapot, de még fogalmatok sincs, milyen szakot jelölnétek meg? Sok minden iránt érdeklődtök, de nem tudjátok eldönteni, mivel foglalkoznátok? Ezek a pályaválasztási tesztet segítenek a választásban.
Egyre többen tanulnának kínaiul, így nem csoda, hogy egyre több nyelvoktató oldal kínál ingyenes kurzusokat. Ma három olyan oldalt ajánlunk, amelyekkel az alapoktól sajátíthatjátok el a kínai legelterjedtebb változatát, a mandarint.
Néhány nap, és kezdődik az őszi szünet az iskolákban, az egyetemeken és a főiskolákon. Pontosan 39 napot kellett várni az első tanítási szünetre.
Nyílt levélben tett panaszt egy szingapúri diák az egyik felvilágosító kiadvány miatt. A könyvben hemzsgenek a furcsaságok.
Hová tűntek a zacskós levesek és a szerdai bulik, és miért felejtette el hirtelen mindenki a kolidizájnt?