Matek oktatására kényszerítették a professzort, csak mert ázsiai: most perel
A nemzetközi kapcsolatokat oktató profot elég durván alázták az egyetemen.
A nemzetközi kapcsolatokat oktató profot elég durván alázták az egyetemen.
A 32 éves diák tavaly tavasszal késelt.
Folytatódott a füstködös időjárás szerdán Kína északi részén, emiatt iskolákat zártak be ismét.
2005 előtt érettségiztetek, de szeretnétek nekifutni az idei felsőoktatási felvételinek? Megnéztük, hány pontot ér a "régi típusú" érettségi.
A cégek 81 százalékának leginkább szakmunkásra lenne szüksége, csaknem minden harmadik keres segéd-, illetve betanított munkást is, egyötödüknél pedig diplomás végzettségű munkavállaló hiányzik - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. novemberi reprezentatív, 1000 munkáltatóra kiterjedő felmérésből.
85 ezer példányt adtak el egy év alatt a Harcomból.
Négyéves korától kezdheti meg tanulmányait a méregdrága elitiskolában György.
Reméljük, a ti évetek azért ennél jobb volt.
A 2017-es egyetemi-főiskolai felvételin több tucat szakra már nem jelentkezhettek - ezeket a képzéseket vagy megszüntették, vagy átalakították, némelyiknek azonban csak a neve változott. Itt van a lista.
Bontják a Bibót.
Ha így tanítanák a matekot, biztos kevesebbek ellensége lenne a tárgy.
Az egyetem, a főiskola nem lenne nélkülük ugyanaz. Ők azok, akik miatt még évek múltán is gyomorgörccsel gondolsz egy-egy vizsgaidőszakra.
Egy matematikailag különleges évhez értünk.
Ha hajlamos vagy elkésni a vizsgákról, főleg, mikor a vizsgaidőszakban azt sem tudod, hol áll a fejed, akkor ezt az alkalmazást neked találták ki.
Alaposan felpörög év elején az oktatás négy hadszínterén a felvételi folyamat.
A brit gyerekek túlságosan sok cukrot fogyasztanak reggelire, a napi ajánlott mennyiség csaknem felét megeszik még azelőtt, hogy beérnének az iskolába - figyelmeztetett az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England), hangsúlyozva, hogy a cukros gabonapelyhek, gyümölcsitalok és kenyérre kenhető krémek mind károsak az egészségre.
Több romániai országos sajtóorgánum is történelemhamisítással vádolta meg a sepsiszentgyörgyi T3 kiadót, amiért a 11 éve használt negyedikes magyar nyelvű történelem-tankönyvében székely zászlóval jelölte Románia helyét Európa térképén.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan nappal meghosszabbította a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket, többek között továbbra sem léphet az iskolába Tamási Zsolt, aki fellebbezett a döntés ellen.
Bizonyos szakok esetében az intézmények nem csak a felvételizők pontszámát veszik figyelembe, hanem alkalmassági vizsgát is előírnak. Mit takar ez a vizsgatípus, melyik szakon és mikor tartják? Hogyan értékelik. Erre adunk választ.
Több gyermeket szülnek a diplomás anyák, egyre kevesebb iskolázatlan nő hoz világra gyermeket, és emelkedik a házasságon kívül születettek aránya - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.