Hihetetlen változás előtt állunk, sutba lehet dobni a billentyűzetet

A következő lépés az, hogy a gondolatainkat közvetlenül "legépeljük".

  • Eduline

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója a technológia fejlődésének következő lépését abban látja, hogy gondolati úton tudjunk gépelni - derül ki a hvg.hu írásából.

A Facebook éves, F8 fejlesztői konferenciáján hangzott el, hogy a vállalat Buliding 8 nevő fejlesztési részlege már dolgozik ennek a lehetőségnek a megvalósításán. Amennyiben sikerül áttörést elérniük, az információ továbbadása ötször gyorsabb lesz, mint most, a gépelés során, így az üzenetküldési és a kommunikációs idő is redukálódik.

Mivel mosták a fogukat több ezer éve? Nem akarod tudni

Az európaiak egy börtönbe került lázadónak köszönhetik a fogkefét, de persze a kínaiak ebben is megelőzték a Nyugatot. Évezredekkel ezelőtt egészen undorító módszerekre fanyalodtak a tiszta fogra vágyók. Talán nem meglepő, hogy az emberek már évezredek óta tisztítják a fogukat. Persze korábban nem kefével tették ezt, hanem mindenféle alternatív megoldást eszeltek ki.

Ugyan még kell dolgozni azzal, hogy az agyunk és a számígép valóban közvetlen összeköttetésben álljon egymással, de már sikerült bebizonyítani, hogy lehetséges megvalósítani az elképzelést. Egy a konferencián bemutatott videón az látszik, hogy jelenleg laboratóriumi körülmények között percenként 8 szavas gondolati sebességgel már lehetséges gépeni.

Kérdés, hogy ha ténylegesen ez a jövő kommunikációjának a formája, akkor mennyiben maradhatnak titkosak a gondolataink.

Mark Zuckerberg megemlítette, hogy a "gondolatolvasó" készüléket vegy viselhető eszközként szeretnék piacra dobni. Azt is elmondta, hogy a technológia gyakorlati megvalósulása véleménye szerint sokkal természetesebbé teszi a virtuális valóság használatát.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.