Sok sorozatot néztek? Akkor ezt a tesztet mindenképp ki kell próbálnotok
A nyárral együtt eljött a tengernyi szabadidő is. Ti is sok sorozatot és filmet néztek a szünetben? Akkor ezt a tesztet nektek találtuk ki.
A nyárral együtt eljött a tengernyi szabadidő is. Ti is sok sorozatot és filmet néztek a szünetben? Akkor ezt a tesztet nektek találtuk ki.
A hét legfontosabb oktatási hírei: kiderültek az idei ponthatárok, augusztus 7-ig van lehetőség jelentkezni a 2017-es pótfelvételire.
A pályakezdők előtt álló egyik legnagyobb kihívás a álláskeresésben az, hogy a munkaadók gyakran többéves tapasztalatot várnak el a munkakeresőktől, akár a frissdiplomásoktól is.
A megoldás ugyan nem teljesen rendhagyó, de eddig nagyon sikeresen működik több iskolában is.
Összeszedtünk tíz technikát, amit a diákok dolgozatírás közben alkalmaztak. Persze tanulni és felkészülni ezek után is kötelező a dolgozatokra! Íme a legviccesebbek:
Most, hogy már mindenki tudja, hogy hova vették fel egyetemre, eljött az ideje, hogy bevezessünk titeket a csodálatos egyetemi életérzésbe. Összegyűjtöttünk pár képet, ami biztosan nektek is meghozza majd a kedveteket a szeptemberhez.
Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Ha ti is nagyon szeretitek a filmeket és mindent tudtok róluk, akkor ez a teszt meg sem fog kottyanni. Tízből hányat találtok ki, csupán a három fő karakter neve alapján?
Az angliai diákok, akiknek a legmagasabb a tandíjuk az Egyesült Királyságban, nem elégedettek az oktatás ár-érték arányával. Ezenfelül kiderült a kutatásokból, hogy a diákok "jóléte" is csökkent az elmúlt években.
Egyenlőre csak az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra érkező sportolók próbálhatják ki, de nemsokára a diákok is beköltözhetnek a 9,2 milliárd forintból épült komplexumba.
Próbáljátok ki magatokat ezzel a kvízzel. Nektek mennyire jó a helyesírásotok? Tudjátok, hogy melyik a szavak helyes alakja? Akkor ezt a tesztet nektek találtuk ki.
Ha ti is úgy érzitek, hogy rajtatok nem foghat ki egy filmes idézet sem, akkor ezt a kvízt mindenképpen ki kell próbálnotok.
A Párbeszéd Magyarországért kormányra kerülése esetén ingyenes első diplomát és 25 ezer új kollégiumi férőhelyet ígér a felsőoktatásban tanulók számára.
Miután mindenki megtudta, hogy felvételt nyert-e valamelyik egyetemre, elkezdődhet az újabb jelentkezési időszak: a kollégiumi jelentkezés. Összeszedtünk minden hasznos információt, hogy nektek már csak jelentkezni kelljen.
Nemrég álhírnek minősítette a fenntartó, hogy a tárca politikai alapon osztogatná az igazgatói posztokat, közben kineveztek egy fideszes képviselőt.
Lehet, hogy már kezdetét is vette a nagy albérletvadászat, miután megtudtátok, hogy felvettek titeket az egyetemre, de mielőtt fejvesztett keresgélésbe és szerződéskötésbe kezdenétek, néhány fontos dolgot tudnotok kell.
Kiderültek a ponthatárok és sokan sms-t is kaptatok, de felmerülhet a kérdés, hogy a hivatalos értesítés mikor érkezik. Itt van a pontos dátum:
Feljelentette a DiákÉSZ a botrányba keveredett iskolaszövetkezetet.
Hangzatos, de egyelőre nem árulják el, mit jelent.
Mikor derül ki, bejutottak-e az egyetemre, főiskolára a pótfelvételizők? Olvasói kérdésre válaszolunk.