Iskolabusz ütközött vonattal Franciaországban, négy diák életét vesztette

Összeütközött egy középiskolásokat szállító busz egy vonattal csütörtökön a délnyugat-franciaországi Millasnál, a spanyol határ közelében. A balesetben négyen életüket vesztették, tizenkilencen sérültek meg, heten súlyosan, többen közülük életveszélyesen - közölték rendőrségi források.

  • MTI

A tragédia délután 4 órakor történt egy vasúti átkelőhelynél, ahol már korábban is történtek balesetek. Az áldozatok a buszban utazó 13 és 17 év közötti diákok közül kerültek ki. A vonaton tartózkodó 25 utas közül hárman szenvedtek könnyebb sérüléseket.

Philippe Vignes, Pyrénées-Orientales megye prefektusa kora esti sajtótájékoztatóján azt mondta: 24-en sérültek meg, köztük 21-en a buszon utazó fiatalok, hárman pedig a vonat utasai, valamennyiüket a környékbeli kórházakba szállították, legtöbbjüket a baleset helyszínétől 18 kilométerre található Perpignanba. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentők, s a sebesülteket elszállításában négy helikopter is részt vett.

MTI/EPA/Michel Clementz

Emmanuel Macron államfő a Twitteren biztosította együttérzéséről a "szörnyű baleset" áldozatainak hozzátartozóit, s jelezte, hogy mozgósította valamennyi illetékes állami szervet. Édouard Philippe miniszterelnök, Guillaume Pepy, az SNCF állami vasúttársaság elnöke és Élisabeth Borne közlekedési miniszter elindult a helyszínre. A tárcavezető a Twitteren "mély együttérzését" fejezte ki.

Az SNCF vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonat a busz hátsó részével ütközött. A baleset pontos körülményei egyelőre nem ismertek. Az SNCF annyit közölt, hogy a vonat normális, óránként 80 kilométeres sebességgel érkezett az automatizált vasúti átkelőhelyhez, ahol a jelzőberendezés és a két sorompó is elvileg működött. 

A francia internetes oldalakon megjelent felvételek szerint a busz kettétört az ütközéstől, a vonat pedig kisiklott. Szakértői feltételezések szerint elképzelhető, hogy valamilyen technikai probléma történt és a busz beszorult a két sorompó közé, vagy pedig a sofőr figyelmetlensége is okozhatta a balesetet. Franciaországban mintegy 16 ezer automatizált vasúti átkelőhely található, amelyeknél évente mintegy húszan vesztik életüket hasonló jellegű balesetekben.

Hozzászólások

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.

A Fidesz szerint sok rászoruló kimaradhat az iskolakezdési támogatásból, Magyar Péter szerint így is több mint a semmi

A Fidesz-frakció szerint több ponton is ellentmond a korábbi ígéreteknek az új, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatási rendszer. A párt azt kifogásolja, hogy a jogosultak köre nem átlátható, ezért szerintük sok rászoruló gyerek kimaradhat a támogatásból, miközben olyan családok is megkaphatják, amelyek nem szorulnak rá. Magyar Péter elismerte, hogy nem lesz tökéletes a rendszer, de jobb, mint a semmi.

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

Lannert Judithoz kerültek az egyetemeket fenntartó kekvák alapítói jogai

A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben közzétett, az állami alapítói joggyakorlókat kijelölő listát most azzal egészítette ki a kormány, hogy az egyetemfenntartó kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat. A közlöny egy másik módosítása alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány mégsem hozzá, hanem Vitézy Dávidhoz került.