Újabb remek kezdeményezés: veszíts el egy könyvet!
Október 19-én, pénteken hagyjatok ti is valahol egy könyvet.
Október 19-én, pénteken hagyjatok ti is valahol egy könyvet.
Nemcsak kijavítja a hibákat a tanárok helyett, hanem visszajelzésekkel a gyerekeket is segíti az az új matekos applikáció, amely októberben jelent meg.
Melyik képzési területhez vagy szakhoz kaphattok pontot például az OKJ-s bizonyítványért a keresztféléves felvételin? Nem mindenhol jár többletpont az emelt szintű érettségiért sem.
A közép- és emelt szintű földrajzérettségi feladatsorát és megoldókulcsát is nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal.
Hétfőtől lehet jelentkezni a 2019 februárjában induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre - közölte az Oktatási Hivatal.
Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván: a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait.
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a hétfői magyarérettségi feladatsorait és megoldásait.
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartásúvá válik az intézmény - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Megszületett a társadalmi nemek szak megszüntetéséről szóló határozat, ezt a 444 szúrta ki.
Maró hatású anyagból fejlődő gáz okozott enyhe légzési nehézségeket tíz tanulónál hétfőn a hatvani Bajza József Gimnáziumban, a diákokat megfigyelésre a helyi kórházba vitték - adta hírül a Heves megyei hírportál.
Nem taníthat tovább a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) Angyal Miklós megbízott tanszékvezető, akinek ügyében újra áttekintették a vizsgálat anyagát, amelyet az "egyetem szellemiségével összeegyeztethetetlen" videófilm miatt folytattak le - tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.
Felismeritek leghíresebb íróinkat és költőinket egy-egy fotóról? Kiderül, ha kipróbáljátok hétfő esti tesztünket.
Szeretnétek lazítani két előadás vagy szeminárium között? Mutatjuk, melyek a legnézettebb filmek az észak-amerikai mozikban.
Sok a matekházi, elkezdtétek az érettségi-felkészülést, vagy csak közeleg egy témazáró? Próbáljátok ki a következő ingyenes appot, és nem lesz gond a matek.
Szokatlan videót készített a Nemzeti Közszolgálati Egyetem néhány hallgatója.
Utánajártunk, hogy mennyiért vásárolhattok diákjegyet a budapesti mozikban.
Milyen feladatok leszenek a középszintű földrajzérettségin? Hány részből áll a feladatsor, és mennyi időtök lesz a megoldásra? Most minden kérdésre válaszolunk.
Közeledik a keresztféléves felvételi, decemberben pedig megjelenik a 2019-es felsőoktatási felvételi tájékoztató – a pontszámítás alapszabályai jövőre is változatlanok lesznek. Ha alap- vagy osztatlan szakra, felsőoktatási szakképzésre jelentkeztek, maximum 500 pontot szerezhettek.
Állami ösztöndíjas képzésen tanultok? Akkor jó, ha tudjátok, mit kell teljesítenetek, hogy ne keletkezzen visszafizetési kötelezettségetek. Itt a három feltétel.
Már csak néhány napot kell várni, és az összes középfokú iskola nyilvánosságra hozza a 2019 szeptemberében induló osztályok listáját és a felvételi tájékoztatót.