Nagyot kellene emelni a tanári fizetéseken - eddig ötezren írták alá a PDSZ petícióját
Eddig több mint ötezren írták alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) négypontos petícióját.
Eddig több mint ötezren írták alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) négypontos petícióját.
Nyílt napok, továbbtanulási börzék, felvételi-előkészítők, esélylatolgatás az általános iskolai jegyek alapján – sok feladat vár a középiskolai felvételi évében a diákokra és a szülőkre.
Száműznék a magyar diákokban „kisebbrendűségi érzést” keltő részeket a történelemoktatásból a kormánypárt politikusai - írja a HVG.
Annál nagyobb ajándékot, mint hogy együtt jól érezhetjük magunkat, egy gyerek nem kaphat! És ugyanígy jól kellene, hogy érezze magát az iskolában is – olvasható Vekerdy Tamás Facebook-oldalán.
A kötelező érettségi tárgyak számának csökkentése, iskolai oktatás ötéves kortól, pedagógusok pszichológiai-egészségügyi vizsgálata - többek között ilyen javaslatokat tett közzé első 2019-es közleményében a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért.
„6 éves, egyetemi képzést követően a kezdő tanári fizetés” és „szakmunkás minimálbér”. Mi a különbség a kettő között? Semmi – ez a mém kezdett terjedni 2018 utolsó napjaiban, a 2019-es minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodás megszületése után a tanári Facebook-csoportokban.
Jók vagytok földrajzból? Teszteljétek tudásotokat a következő kvízzel.
Belekezdenétek valami egészen újba? Kurzusajánlónkban találhatnak online tanfolyamot a programozás, a marketing és a photoshop iránt érdeklődők is.
Itt az újév és a fogadalmak ideje. Összegyűjtöttük azokat a szilveszteri fogadalmakat, amelyeket minden diák jól ismer. Íme, a lista.
Jelentős átrendeződés történt az OKJ-s képzések piacán a korábbi évekhez képest – derült ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. által összeállított legfrissebb, 2017-es toplistából.
Alaposan átszabták a magyar középiskolások órarendjét az elmúlt években: a szakgimnáziumokban visszavágták a természettudományos tárgyak és megnövelték a szakmai foglalkozások óraszámát, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban is megjelent az erkölcstanoktatás, és minden középiskolás kénytelen volt megbarátkozni a mindennapos testneveléssel.
2020-tól megváltoznak a felvételi követelmények. De mit úsznak meg azok a diákok, akik 2019-ben felvételiznek? Mutatjuk.
Mit lehet tudni a 2019-es felvételi előzetes ponthatárairól? Olvasói kérdésre válaszolunk.
Az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központjának adatai alapján jól látszik, hogy bár a nyelvvizsgázók száma 2008 óta folyamatosan csökken, a legtöbben még mindig angolból szerzik meg a diplomához is szükséges bizonyítványt: 2017-ben 83 796-an tettek angol nyelvvizsgát.
Ha nincs kötelező biciklizés, kötelező sörözés, akkor miért gondoljuk, hogy egy egész osztálynak, sőt országszerte egy egész korcsoportnak pontosan ugyanazt kell olvasnia? Ezt a kérdést tette fel a HVG-nek adott interjúban Steklács János, az ELTE tanszékvezetője.
Gazdasági diplomával az sem jár rosszul, akinek nem a startup-alapítás az álma.
Az új alaptantervet mégsem vezetik be 2019 szeptemberében, ahogy a felsőoktatási felvételi komoly szigorítása is 2020-ban kezdődik, de ebben az évben sem fogunk unatkozni: átalakul a Budapesti Corvinus Egyetem, emelkednek a hallgatói ösztöndíjak, új szabályok vonatkoznak a tanodákra.
Valójában csak háromnapos a téli szünet - véli az egyik szülői szervezet, amely szerint még a január 7-ét is ki kellene adni a diákoknak.
Mit tudtok a klasszikus Disney-mesékről? Aki az új év első napját mesenézéssel kezdi, annak különösen izgalmas lehet a következő kvíz.
A Foo Fighters, Sting, Nicki Minaj & Future, a Jethro Tull, Giorgio Moroder, Vanessa-Mae, a Muse, Tom Jones, a Slayer, a Backstreet Boys, Ed Sheeran, Chick Corea, Slash, a Dead Can Dance és Mark Knopfler is fellép jövőre Magyarországon.