Így fog kinézni az ELTE lágymányosi campusának új épülete

Bővül az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusa – az új épületben többek között egy molekuláris biomarker laboratóriumot hoznak létre, de helyet kapnak az ELTE és a Műegyetem közös biotechnológiai mesterképzésének oktatási egységei, új hallgatói közösségi teret, nemzetközi tanulmányi központot, éttermet és konyhát is kialakítanak.

  • Eduline

 „A labor legfontosabb feladata, hogy szolgáltatást nyújtsunk a személyre szabott terápiák vonatkozásában, olyan mérésekkel és klinikai vizsgálatokkal segítsük az ipari partnereket, amelyekre most is igény lenne, de ezeket a méréseket legtöbbször külföldön végeztetik el” – mondta a molekuláris biomarker laboratóriumról Kacskovics Imre egyetemi tanár, az ELTE FIEK projektvezetője.

ELTE

Az épületben többek között az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdasági Tudományegyetem közös biotechnológiai mesterképzésének oktatási egységei, a campusról mindeddig hiányzó, a 21. század igényeinek megfelelő hallgatói közösségi tér, nemzetközi tanulmányi központ, valamint étterem és konyha is helyet kap – írja közleményében az egyetem.

ELTE

A kivitelezési munkálatok megkezdésére legkorábban 2020 nyarától lehet számítani.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

Szélesebb jogköröket adna a szülőknek az óvodákban és iskolákban a Gyermekjogi Civil Koalíció

A szülők erősebb beleszólási lehetőségeitől az iskolai zaklatás kezelésén és az inkluzív oktatás fejlesztésén át a roma tanulók szegregációjának visszaszorításáig számos oktatási reformjavaslat szerepel abban a több mint százoldalas gyermekjogi csomagban, amelyet a Gyermekjogi Civil Koalíció adott át Bódis Krisztának. A dokumentum az oktatás mellett a gyermekvédelem, az egészségügy, a szociális ellátórendszer és a fiatalkorúak igazságszolgáltatásának problémáira is rendszerszintű megoldásokat javasol.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.