Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A vizsgaidőszak nem csak az agynak lehet megterhelő, hanem az egész szervezetnek is, ezért ebben a közel két hónapban érdemes odafigyelni arra, hogy mit esztek. Összegyűjtöttünk pár olyan ételt, amely serkenti az agyi működést (vagy csak szimplán energiát ad a tanuláshoz).

Szőlőcukor
A szőlőcukor a vizsgázók egyik kedvence, ugyanis könnyen és hamar felszívódik és hirtelen, nagy energiát ad. Ha a felkészülés alatt nem is esztek szőlőcukrot, a vizsga előtt egy-egy szem felpörgethet.
Étcsokoládé
Egészséges és az ínyencek egyik kedvence. De azt tudtátok, hogy a tanuláshoz is jól jöhet? Az étcsokoládé kis mértékben is képes javítani a koncentrációs képességeidet, ráadásul állítólag boldogsághormonokat is termel, ami szintén fontos ebben a nehéz időszakban.

Teák
Nagyon sok egyetemista fogyaszt túl sok kávét. Pedig a tea - nyilván korlátozott mennyiségben - jobb választás. A zöld teának kisebb a koffeintartalma, mint a kávénak és az energiaitaloknak, de a reggeli kezdéshez megadja a kellő energiát. A ginzengtea is jó választás, ha pedig egészen más ízre vágytok, érdemes kipróbálnotok a gránátalma dzsúzt, amely igazi energiabomba.
Olajos magvak
Nagyon sok vitamint tartalmaznak, a B1, B6, B12 kifejezetten hasznos lehet ebben az időszakban. Serkentik az agyműködést és jó hatásuk van a memóriára is. Ezért lehet jó ötlet sok diót, napraforgómagot vagy tökmagot enni a vizsgaidőszakban (is). Akár pirítva egy kis délutáni nasiként vagy süteményben.

Gyümölcsök és folyadék
A megfelelő folyadékbevitel lehetővé teszi a gyorsabb gondolkodást, és koncentrációt is javítja. A gyümölcsök pedig szintén az energia miatt fontosak, hiszen egy tanulástól kimerült szervezetnek minden energiaforrás kincs.
Így tanulhattok gyorsabban a vizsgaidőszakban: 6 hatékony tipp szakértőtől
Rossz hírünk van mindazoknak, akiknek a december nem a mézeskalácsot, a nagy családi együttlétet és az év legjobb buliját jelenti, hanem magolást és éjszakákon át tartó jegyzetelést: kezdődik a vizsgaidőszak. De azért van remény, a következő szakértői tippekkel - ígérjük - kevesebb fájdalommal jár a tanulás.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.