Ha a kormány nyárig nem írja alá a megállapodást, a CEU kénytelen lesz Bécsbe költözni

A CEU jelenleg bizonytalan helyzetben van, noha az egyetem minden feltételt teljesített, a kormány továbbra is vonakodik aláírni azt az államközi megállapodást, ami garantálná a CEU további budapesti működését.

  • Eduline
AFP / Kisbenedek Attila

Annak ellenére is, hogy a CEU székhelyállamával, New York állammal már tavaly szeptemberben véglegesítették a megállapodás-tervezetet, idén áprilisban – a választások után – pedig egy magas rangú tisztviselőkből álló magyar kormánydelegáció is meglátogatta az egyetem nemrég kialakított New York-i kampuszát, ahol mindent rendben találtak. Vagyis a CEU már annak az új előírásnak is megfelel, ami elrendelte, hogy anyaországában is folytasson oktatási tevékenységet. Ha a magyar kormány nyárig nem írja alá a megállapodást, a CEU kénytelen lesz Bécsbe költözni - írja Népszava.

CEU-ügy: teljesítették a feltételt, elindult az első képzés az Egyesült Államokban

A CEU képzést indított New York-i partnerintézményében, a budapesti működését stabilizáló nemzetközi szerződést mégsem írja alá a magyar állam - írja a Népszava. Megkezdte napi működését az Egyesült Államokban a CEU - értesült a Népszava. A New York-i székhelyű Bard College-dzsal tavaly októberben kötött együttműködési megállapodást, így a CEU januárban el is indította első akkreditált, gazdasági tematikájú kurzusát a Bard campusán.

Nagyon remélem, erre nem kerül sor, és a bécsi kampusznak az eredeti terveknek megfelelően csak kiegészítő szerepe lesz – mondta a rektorhelyettes a lapnak. Arra a kérdésre, hogy ha mégis menniük kell, mi lesz a budapesti épületeik sorsa, Fodor Éva a CEU társadalom és bölcsészettudományokért felelős rektorhelyettese úgy válaszolt: azokat minden körülmények között megtartják. Mint fogalmazott, „az mind az övék, nem adják senkinek”. – Azok a hallgatók, akik Budapesten kezdtek, Budapesten is fejezik be tanulmányaikat, erre a magyar törvények biztosítanak lehetőséget. Ha úgy alakul, hogy 2019-ben itt már nem indíthatunk új évfolyamokat, igyekszünk majd új funkciókat is találni az épületnek. Konkrét terveink még nincsenek, továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Budapesten maradunk – mondta.

Ha nem kap akkreditációt a CEU, a 2019-es évfolyam Bécsben kezdi a tanévet

A CEU nem költözik el Budapestről, de a 2019-ben tanulmányait megkezdő diákoknak Ausztriában kell majd beiratkozniuk, ha a kormánnyal folytatott tárgyalások megrekednek, és a CEU nem kap akkreditációt - mondta az egyetem rektora a Reutersnek. "Ne várjanak tömött sorokban Bécs felé menetelő diákokat és tanárokat, mert nem lesznek.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.