Vannak, akik még a nyár végén államvizsgáznak

Pótzáróvizsga-időszak zajlik az ország több egyetemén augusztus 27-31 között. Azokat, akiket érint a szeptember 1-ei haladék, még szerezhetnek diplomát.

  • Eduline
pixabay.com

Ahogyan arról korábban már írtunk, a felsőoktatási államtitkárság egy rendeletmódosítással 2018 szeptember 1-ig adott haladékot azok számára, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, de máig nem tették le a záróvizsgát.

Az ELTE-n 846 sikeres záróvizsga született, de vannak egyetemek, ahol egészen a határidő lejártáig, még augusztus 31-én is záróvizsgázhatnak hallgatók. Ilyen például a Szegedi Tudományegyetem is, ahol augusztus 27. és 31. között pótzáróvizsga-időszakot tartanak.

De a Pécsi Tudományegyetem pótzáróvizsgájára még lehet is jelentkezni: augusztus 15 a határidő. A pótzáróvizsgán csak az a hallgató vehet részt, aki már legalább egy alkalommal részt vett záróvizsgán, de azt elégtelennel zárta, továbbá részt vehetnek azok a hallgatók, akiknek a törvényi szabályozás szerint legkésőbb 2018. szeptember 1-ig kell teljesíteniük a záróvizsgát.

Lejárt a határidő: ennyi diploma veszett el a 2015-ös felsőoktatási döntés miatt

Lejárt a határidő, azoknak, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, de máig nem tették le a záróvizsgát. A felsőoktatási államtitkárság egy rendeletmódosítással 2018 szeptember 1-ig adott haladékot azok számára, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, de máig nem tették le a záróvizsgát (ők ezt még államvizsga néven ismerhették meg).

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.