Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Változtatnak a Debreceni Nyári Egyetem struktúráján 2012-ben: a nyári és a téli kurzusok mellett csaknem minden...
Változtatnak a Debreceni Nyári Egyetem struktúráján 2012-ben: a nyári és a téli kurzusok mellett csaknem minden hónapban kínálnak majd hagyományos, intenzív vagy szuperintenzív nyelvtanfolyamokat, lesznek tavaszi és őszi szemeszterkurzusok, és folyamatosan bővítik a külföldi helyszíneken - Nagyváradon, New Yorkban és Antwerpenben - indított programjaikat, valamint a történelem, zene, színház és néprajz tematikus kurzusokat is.
Utóbbiak között újdonság lesz Az élő történelem című diaszpóraműhely, amelyben a diaszpórában élők saját családjuk történetét mondhatják el, amit feldolgoznak, archiválnak, és később felhasználhatnak a diaszpórakutatásokhoz - jegyezte meg az igazgató.
A Debreceni Nyári Egyetem az ország legrégebbi, 1927 óta működő, ma is legnagyobb, a magyart mint idegen nyelvet oktató hazai intézménye. Évente 30-40 ország több mint ezer diákját tanítja csaknem ötven elismert nyelvtanár, akiknek jelentős tapasztalatuk van a külföldiek magyar nyelvi oktatásában.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.