Több mint ötszáz egyetemista tüntetett Debrecenben

A Debreceni Egyetem (DE) mintegy ötszáz hallgatója demonstrált a felsőoktatást érintő átalakítások ellen tiltakozva...

  • MTI

A Debreceni Egyetem (DE) mintegy ötszáz hallgatója demonstrált a felsőoktatást érintő átalakítások ellen tiltakozva kedd este a hajdú-bihari megyeszékhelyen. A diákok egyebek mellett a "Gondolkodom, tehát probléma vagyok", "Nevezzük nevén a keretet" és "Felelős ministeriumot Buda-Pesten" feliratú táblákkal vonultak az intézmény főépületétől a belvárosi Kossuth térre.

A Nagytemplom előtt felszólaló középiskolások és egyetemisták kijelentették: amíg el nem érik céljaikat, nem hagyják abba a tiltakozást. "Nem félünk akár radikálisabb eszközökhöz nyúlni a felsőoktatásban való részvételi jogunkért" - hangoztatta az egyik felszólaló diák.

A szónokok élesen bírálták az államilag támogatott képzési helyek számának csökkentését és a hallgatói szerződést. A hallgatók szerint a tanulmányok végére akár több millió forintra duzzadó diákhitel törlesztésének terhe alatt nem lehet családot alapítani és idősebb korban a szülőket támogatni.

"Nem vagyunk csökkenteni való statisztika, ne tegyék tönkre a jövőnket" - kérte az egyik felszólaló. Az egyetem díszudvarán egy hete közfelkiáltással elfogadott hatpontos követelések felolvasásakor minden pontot kitörő ováció fogadott.

Török Gergő, a DE Hallgatói Önkormányzatának elnöki referense záró felszólalásában úgy fogalmazott: van, aki úgy gondolja, hogy karácsonyra lecsengenek a tüntetések. "De a következő tüntetések közelebb vannak, mint azt a politikusok hinnék. Nem felejtünk" - tette hozzá.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.