Gólyatáborkörkép: megvan, hol buliznak a szegedi, pécsi és debreceni elsőévesek

Múlt héten kihirdették a 2018-as felvételi ponthatárokat, közel hetvenezer elsőéves került be az egyetemekre és főiskolákra. Az augusztus - a pótfelvételi mellett - a gólyatáboroké. Utánajártunk, a nagy vidéki tudományegyetemek hol és mikor tartják a gólyatáborokat.

  • Eduline
Wikipedia

A Debreceni Egyetem gólyatábora idén is két turnusban zajlik, így a tábor első felében az orvosi, mérnök- és természettudományos karok hallgatói mellett a zeneművészetis és óvodapedagógus elsőéveseké a főszerep, míg a második héten a mezőgazdász-, informatikus-, bölcsész- és gazdászhallgatók költöznek be a Kossuth Lajos Kollégiumokba - írja az egyetemi hallgatói önkormányzat. Az első turnus augusztus 27-től 31-ig, a második szeptember 3-tól 7-ig tart majd.

A Szegedi Tudományegyetem összegyetemi gólyatáborát szeptember 6-tól 8-ig szervezik meg. Az orvosi, fogorvosi és gyógyszerésztudományi kar gólyatábora augusztus 15-től 20-ig tart majd Balatonakalin, a bölcsész és zenei szakos gólyái Szegeden, az Öthalmi Diáklakásokban találkoznak, augusztus 9. és 13. között. Az Állam- és Jogtudományi Kar gólyatáborát Ceglédbercelen tartják, augusztus 11. és 15. között, a gazdasági kar gólyatábora ugyanott lesz, de augusztus 16-tól 19-ig. A leendő mérnökök, mezőgazdasági, szociális szakemberek, valamint egészségügyis hallgatók Szegeden, augusztus 15. és 19. között ismerkedhetnek leendő szaktársaikkal.

A Pécsi Tudományegyetem jogi karának gólyatábora Sikondán lesz, augusztus 10-től 13-ig, míg a bölcsészek szintén Sikondán találkoznak, augusztus 19-től 22-ig. Az orvosi kar elsőévesei Pécsen, augusztus 21-től 24-ig táboroznak.

Hat dolog, ami szigorúan tilos a gólyatáborban

Elstartolt a gólyatáborszezon, több tízezren indultak el a napokban a Balatonhoz, a Tiszához vagy más városokba, hogy megismerkedjenek leendő évfolyamtársaikkal. Milyen szabályokat érdemes - a saját érdeketekben - betartani, és mit nem szabad kihagyni a gólyatáborban? Kihagyni a tájékoztató előadásokat Azt hiszitek, hogy minden fontos infót megtaláltok a Neptunon, az egyetemi oldalon és a hallgatói Facebook-csoportokban?

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.