Szakember az ingatlanárakról: júliusban jön a roham

Júliusban folyamatosan élénkül az albérletpiac, a felvételi ponthatárok, és kollégiumi férőhelyek kihirdetésének egyhónapos időszakában a kínálat is megduplázódott tavaly - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1-en.

  • MTI
Mónus Márton

Hozzátette: idén a kínálat 20-30 százalékos bővülésére számítanak.

Az árakról elmondta, hogy Budapesten az átlagos havi bérleti díj 147 ezer forint, a bérleti díjak az első félévben 135 ezer forinton stagnáltak, majd júniusban emelkedtek csaknem 10 százalékkal.

Az egyetemi városokban az átlagár az ország nyugati felében már hat városban elérte a 100 ezer forintot, míg tavaly még csak Győr és Székesfehérvár tartozott ide. Az ország keleti felében található egyetemi városokban 60-80 ezer forint között mozognak az albérletek árai - ismertette.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.