Még a Debreceni Egyetemen sem tudják, ki ellenőrzi a költségvetést

Még mindig nem tudják a Debreceni Egyetemen, ki lesz az intézmény költségvetési felügyelője – írja a dehir.hu.

  • Eduline
Wikipedia

Még mindig nem tudják a Debreceni Egyetemen, ki lesz az intézmény költségvetési felügyelője – írja a dehir.hu.

Novemberben jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely alapján több egyetemre költségvetési felügyelőt küldenek. A kabinet döntése szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kell gondoskodnia a felügyelők megbízásáról.

A Debreceni Egyetemen eddig nem kezdődött el a vizsgálat, és azt sem tudják, ki látja majd el ezt a feladatot, mert sem hivatalos, sem informális értesítést nem kaptak erről.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.