Kiszivárgott az összes ELTE-s hallgatói lista

Közzétette az ELTE BTK diákjairól készült összes listát a Mandiner szerkesztősége.

  • Eduline
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Közzétette az ELTE BTK diákjairól készült összes listát a Mandiner szerkesztősége. "A szél befújta a Mandiner szerkesztőségébe a ma elhíresült, ELTE-s diáklistázást" - írta a portál, amely kommentár nélkül tette közzé az egyetemisták jellemzéseit. A neveket a megjelent táblázatok nem tartalmazzák. A listákat itt nézhetitek meg.

Az atv.hu kedden írta meg, hogy világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján készített listákat a gólyákról az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatói önkormányzata. Az atv.hu birtokába jutott egyik ilyen dokumentum 2009-ből származik. Ez több mint 600 elsőéves hallgató adatait tartalmazza, azokét, akik jelentkeztek az ELTE BTK HÖK által szervezett gólyatáborba.

Az ügyben vizsgálatot indított az ELTE rektora, az adatvédelmi hatóság szerint a lista sérti az emberi méltóságot, az érintettek jóhírnevét, becsületét, de akár rágalmazást és becsületsértést is megállapíthat a bíróság. Az ELTE BTK HÖK által összeállított listákról szóló legfrissebb cikkeinket itt olvashatjátok.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.