Kevesebben vehetnek fel diákhitelt idén

Az önköltséges szakra felvett 25 ezer diák harmadával, 8 ezer hiteligénylővel számol az első félévben a Diákhitel...

  • MTI
Körülbelül nyolcezer igénylőre számítanak a Diákhitel Központban
Stiller Ákos

Az önköltséges szakra felvett 25 ezer diák harmadával, 8 ezer hiteligénylővel számol az első félévben a Diákhitel Központ (DK) Zrt. - írja szerdai számában a Napi Gazdaság.

Bugár Csaba, a DK vezérigazgatója a lapnak elmondta: meglepő, hogy a 40 ezer potenciális igénylő helyett ebben a szemeszterben csak 25 ezren kezdik meg tanulmányaikat az államilag nem finanszírozott alapképzésben.

A Diákhitel II. kétszázalékos kamattal vehető igénybe, az e fölötti részt az állam vállalja, ha a diploma megszerzése után a diák a magyar államigazgatásban helyezkedik el, akkor a magyar állam a diákhitel teljes összegét átvállalja. Tizenhárom kérdés és válasz az új diákhitelről - a legfontosabb tudnivalókól szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.