Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az MSZP szerint megbukott a kormány önfinanszírozó felsőoktatásról szóló koncepciója, új elképzelés hiányában...

Az MSZP szerint megbukott a kormány önfinanszírozó felsőoktatásról szóló koncepciója, új elképzelés hiányában rögtönöznek, ezért a párt követeli a felsőoktatási kerekasztal helyreállítását, és azt, hogy ezt követően a kormány azonnali hatállyal tűzze napirendre a felsőoktatás forráskivonásának kérdését.
Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a múlt héten a koncepció megbukott, de más egységes kormányzati elképzelés a felsőoktatásról nincs, ezért rögtönzés és kapkodás van, ez okozza azt, hogy naponként változnak a tervek.
A volt oktatási miniszter úgy fogalmazott: a kormány felsőoktatási politikája olyan, mint egy "görög saláta", van egy kicsi ebből és abból is benne, de "semmi koncepció, semmi egységes nem látszik".
A felsőoktatási "görög salátában" van a keretszámrendszerből és a ponthatárrendszerből is, sikerült a kormányzati elképzeléseknek a két szisztéma leggyengébb, leghátrányosabb jellegzetességeit egyesíteni - tette hozzá. Hiller István szerint kapkodva, néhány nap alatt, "statisztikai alapon, úgy nagyjából lövik" majd be a ponthatárokat.
"Ha így határozzák meg és így alkalmazzák december közepén a ponthatárokat, akkor nyáron (...) súlyos gondok lesznek a magyar felsőoktatásban" - fogalmazott az MSZP humánpolitikai kabinetjének vezetője.
Hangsúlyozta: vissza kell állítani a rendszeres érdekegyeztetést. Pártja követeli a felsőoktatási kerekasztal helyreállítását, javasolják, hogy a kerekasztal újjáalakítása után azonnali hatállyal tűzze napirendre a kormány a felsőoktatás forráskivonásának kérdését. Továbbá követelik, hogy a drámai forráskivonás álljon le, pótolják azokat az összegeket, amelyeket az önfenntartó felsőoktatás koncepciója miatt kivontak, és azonnali hatállyal kezdjék meg a tárgyalásokat a hallgatói szerződések eltörléséről.
Hiller István közölte: szó sincs arról, hogy az eddigi 10 500 férőhelyet emelték volna 45 ezerrel, és így jött volna ki az 55 ezres szám. Kifejtette: a kormány korábban 10 500-ban határozta meg a teljesen finanszírozott hallgatói férőhelyek számát, ugyanakkor megszabott 39 ezer részösztöndíjas férőhelyet. Két részösztöndíjas hely tesz ki egy teljes egészében finanszírozott férőhelyet, tehát a részösztöndíjas hely pénzéből "minden új döntés nélkül" 19 500 teljes finanszírozású helyet hoztak létre.
Továbbá ez a rendszer magában foglalja a mesterképzés férőhelyeit, ami 14 700 helyet jelent, és erről semmilyen cáfolat nem hangzott el. Ennek a három tételnek az összege 44 700, tehát valójában 10 ezer új férőhelyet tettek hozzá - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint "egyszerűen megkeverték a kártyákat". Hiller István szerint a bejelentett 24 milliárd forint a 10 ezer új férőhely finanszírozását szolgálja.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.