Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
„A kormány szerint nem fontosak a hallgatók” - írja közleményében a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, amely szerint hiába jelezték többször, hogy a hallgatói ösztöndíjak összege tíz éve nem emelkedett, a kormány semmit nem tesz.

„A 2018. évi költségvetési törvény szerint Magyarország Kormánya számára nem fontosak a felsőoktatási hallgatók, és nem érdekes, hogy milyen körülmények között töltik mindennapjaikat” - írják csütörtök reggeli közleményükben, hozzátéve: a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája több alkalommal is jelezte, hogy alacsonyak a felsőoktatási hallgatók ösztöndíjai, azok az elmúlt 10 évben nem emelkedtek semmit.
„Kutatással támasztotta a szervezet alá a hallgatók rossz helyzetét, majd javaslatokat dolgozott ki a rendszer átalakítására, hogy jobb, igazságosabb, hatékonyabb legyen az elosztási rendszer - a biztató tárgyalások után azonban azt látjuk, hogy mégsem fontosak a felsőoktatási hallgatók a kormány számára” - tették hozzá.
Azt írják, a felsőoktatáson belül minden szereplő üdvözölte az Országos Kollégiumfejlesztési Stratégiát, „hiszen ez egy előremutató program, melynek létjogosultságát - a stratégiában is hivatkozott - felméréseink is alátámasztják. Fontossága ellenére mégis az olvasható ki a költségvetésből, hogy a kormány számára nem fontos, hogy a hallgatók hol élnek, milyen körülmények között töltik mindennapjaikat”.
Hozzáteszik: májusban elindított, Jövőkép nevű országos hallgatói fórumsorozatukon is az derült ki, hogy ezeken a területeken minél előbbi előrelépések szükségesek.
Hozzáfog az ösztöndíjreformhoz a HÖOK
Komoly emelést és átfogó reformot tervez az ösztöndíjak és szoctiális támogatások terén a Gulyás Tibor vezette HÖOK. Nem csak egyszerűen több pénzt kérnének a kormánytól, hanem átfogó terveket fogalmaznak meg a hallgatók hétköznapi terheinek csökkentésére. A cél, hogy a lehető legnagyobb mértékben a tanulmányaikra koncentrálhassanak a jól teljesítő hallgatók, melyhez érdemi támogatást kaphatnak.
Közel 200 milliárdból fejlesztik a magyar kollégiumokat
Mintegy 193 milliárd forintot fordítanak a következő években kollégiumi fejlesztésekre, amelyek során új kollégiumokat is létesítenek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn. Balog Zoltán budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a kormány által elfogadott országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégia 123 kollégiumot és összesen 37 467 helyet érint.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.