Ezeket a szakokat választják a legjobban érettségizők

Egy tanulmány arra kereste a választ, hogyan választottak felsőoktatási szakot az érettségit tevők legjobb 10 százaléka. Preferenciáik alapján az első 10-be csak budapesti egyetemek karai kerültek. Számukra még mindig népszerűek a társadalomtudományi és bölcsészeti szakok.

  • Eduline

Vajon milyen felsőoktatási szakokat választottak a rendszerváltás után született generáció legjobb tanulói? Erre kereste a választ tanulmányában az ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézete.

Ehhez mintegy 38 ezer 1990 és 1997 között született, 2008 és 2015 között érettségizett fiatal pályaválasztását vizsgálták meg.

Az utóbbi években gyakran érte az a vád a kormányt, hogy kívülről avatkozik bele a felsőoktatás folyamataiba. A kutatók most arra jutottak, hogy a kormányzati döntések csak akkor képesek hatni a legjobban tanuló fiatalok pályaválasztására, ha azok épp egybeesnek a társadalmi-gazdasági folyamatokkal.

Például ha a mérnöki szakok iránti piaci kereslet nő, akkor a legjobb tanulók inkább választják ezt a pályát, és az utóbbi években a kormányzat is erre segített rá.

A központi döntések azonban nem tudnak hatni egyes, a társadalomba mélyen beágyazott területekre, mint a közgazdaság, a jog vagy a bölcsészet. Ez a generáció a tanulmány szerint jóval szabadabb és nyitottabb annál, hogy befolyásolható legyen a szakválasztása az aktuális kormányzati trendek által.

Ezek szerint a top 10 által választott legnépszerűbb képzési területeket a táblázat mutatja. A magas pontszámmal belépőknek több mint a fele három humán képzési területet(bölcsész, gazdálkodás, társadalomtudomány) választott.

 

A legnépszerűbb szakok az általános orvos, pszichológus, menedzsment, nemzetközi gazdálkodás és tanulmányok, jogász.

A legnépszerűbb 10 kar sorrendben a következő: BCE-GTK, ELTE-BTK, SE-ÁOK, BME-VIK, BCE-TK, BME-GÉK, ELTE-PPK, ELTE-ÁJK, ELTE-TTK, BME-GTK.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.