"Ez csak a jéghegy csúcsa" - képzések szűnhetnek meg az elbocsátások miatt?

"Ami az ELTE bölcsészkarán zajlik, az csak a jéghegy csúcsa.

  • Eduline
Facebook - Első Magyar Egyetemfoglalás

"Ami az ELTE bölcsészkarán zajlik, az csak a jéghegy csúcsa. Más egyetemeken is 25-30 százalékos létszámleépítésre készülnek" - mondta a Hallgatói Hálózat (HaHa) és az Oktatói Hálózat (OHA) közös sajtótájékoztatóján Deczki Sarolta, az OHA tagja, aki szerint már a 2013-as költségvetés megszavazásakor sejteni lehetett, hogy a felsőoktatást érintő forráskivonások miatt előbb-utóbb jelentős létszámleépítésbe kezdenek az egyetemek és főiskolák, a neves professzorok elküldése azonban rontja az oktatás minőségét, sőt az is kérdés, milyen szakokat tudnak elindítani szeptemberben, az ELTE elméleti nyelvészeti képzése például veszélybe került Kálmán László nyelvész elbocsátásával.

Hozzátette: az elbocsátások már évek óta tartanak, de most már a működést veszélyeztetik. A művészettörténet szakosokkal eddig tizenkét főállású oktató foglalkozott, ezután már csak hat fog - mondta. Teczár Szilárd, a Hallgatói Hálózat tagja szerint a helyzet tarthatatlan, eddig is túl sok hallgató jutott egy oktatóra, az arány az elbocsátások miatt tovább romlik majd.

Harminckét oktatótól válik meg a BTK

Horváth Iván, Tverdota György, Demeter Julianna és Margócsy István irodalomtörténészt, valamint Tarján Tamás színikritikust és irodalomtörténészt bocsátják el az ELTE BTK Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézetéből - derül ki az eduline birtokába került, február 22-i dátumú levélből, amelyet Dezső Tamás, a kar dékánja küldött Kulcsár Szabó Ernőnek, az intézet vezetőjének.

A bölcsészkar többi intézetét is érintik a leépítések: az Index szerint Nádasdy Ádám nyelvésznek és Keserü Katalin művészettörténésznek is mennie kell, míg a Nol hétfő este arról számolt be, hogy Kálmán László nyelvészt is elküldik.

Dezső Tamás szombaton jelentette be: a rossz anyagi helyzet miatt huszonkét oktatójától válik meg a bölcsészkar: nyugdíjas korú, 62, illetve 65 év fölötti kollégákról van szó. További tíz, félállásban dolgozó oktatójukat pedig arra kérik, hogy igényeljenek fizetés nélküli szabadságot az év végéig.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.