Újabb többezres demonstráció lesz ma Budapesten a lex CEU miatt, itt vannak a részletek

Már több mint 3700-an jelezték a Facebookon, hogy részt vesznek a ma délutáni - a lex CEU megszavazása miatt - szerveződő demonstráción.

  • Eduline
MTI / Kovács Tamás

Délután 5 órától újabb demonstráció lesz a CEU Nádor utcai épületénél, a résztvevők élőlánccal tiltakoznak majd a "CEU bezárása és az oktatási szabadság durva korlátozása ellen".

"Hiába a soha nem látott méretű nemzetközi tiltakozás, hiába vonult több mint tízezer ember vasárnap este Budapest utcáin, a kormány nemhogy nem vonta vissza a módosítást, hanem demokratikus országhoz méltatlan módon felgyorsította a folyamatot, és úgy döntött, hogy egyeztetés és párbeszéd helyett, az érintettek bevonása nélkül, kivételes eljárásban fog dönteni a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosításról"  - írják a szervezők az esemény Facebook-oldalán.

Ahogy arról beszámoltunk, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnapi javaslatára sürgősségi eljárásban tárgyalta a Parlament azt a törvényt, amit csak lex CEU-ként lehet emlegetni, mert kifejezetten az amerikai-magyar intézmény ellehetetlenítésére irányul. A javaslatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta be éppen egy hete.

A javaslatot 123 igen, 38 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés.

 

CEU-rektor: jogi úton fogjuk megkérdőjelezni a törvénymódosítás alkotmányosságát

A CEU közleményben reagált a nemrég elfogadott módosításra. A Közép-európai Egyetem (CEU) elítéli a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításának az Országgyűlés által a mai napon történt elfogadását. Az új törvény nem csak a CEU, de más magyar felsőoktatási- és kutatóintézmények tanszabadságát is veszélyezteti. - írja közleményében az intézmény.

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.