Máshol tanultok szeptembertől? Ezt kell tennetek, hogy továbbra is kapjátok ezt a támogatást

Máshol tanultok szeptembertől, de korábban már jogosultak voltatok a Bursa Hungarica ösztöndíjra? Ezt kell tennetek, ha intézményt váltottatok.

  • Eduline
Stiller Ákos

Ha egész évre jogosultak vagytok a Bursa Hungarica ösztöndíjra, de szeptembertől már máshol tanultok, a következőt kell tennetek.

Az EPER-Bursa rendszer a Beadott pályázatok menüpontnál ki kell jelölni az aktuális pályázatot (az erre az évre vonatkozót), majd a kijelölés után az Intézményváltásra kell kattintani. Ekkor letöltötök egy intézményváltó űrlapot, amit kitöltés és véglegesítés kinyomtatva postáznotok kell a papíron található címre.

Ez főleg az alapképzésen már végző és mesterképzést kezdő hallgatókat vagy éppen a középiskolában végző és egyetemet elkezdő hallgatókat érinti, de azok akik más okból kifolyólag váltottak intézményt, vállalniuk kell, hogy lehet, hogy visszatérítik velük az eddig megkapott összeget.

Ha eddig még nem pályáztatok, de szeretnétek, itt olvashattok el mindent a feltételekről.

Már kiírták a pályázatot, erre az ösztöndíjra elsőévesek is jeletkezhetnek

Most kezditek az egyetemet és szeretnétek egy kis támogatást? Mit kell tennetek és meddig pályázhattok a Bursa Hungarica ösztöndíjra? Itt a válasz: Mi is ez az ösztöndíj? Az ösztöndíjprogram célja a hátrányos helyzetű hallgatók tanulmányainak támogatása, az ösztöndíjat a települési, illetve a megyei önkormányzat, valamint az adott egyetem, főiskola biztosítja.

Hozzászólások

Gyerekek a politikai kampányokban: „Téves azt gondolni, hogy ha MI által szerkesztett gyerekről van szó, azzal nincs baj”

Elég egy fotó, amely egy olyan iskolai rendezvényen készül, ahol politikus is megjelenik, és máris akarata ellenére bevonódhat egy gyerek a kampányba. A Hintalovon gyerekjogi szakértője szerint az MI által generált gyerekek is ugyanazt a hatást váltják ki, mert ugyanúgy a gyerekek tárgyiasítását és használatát jelenítik meg. A legfontosabb kérdés, hogy van-e megegyezés arról, hogy gyerekeket nem használunk fel kampányidőszakban sem, hiszen ha ebben nincs egyetértés, azzal normalizáljuk, hogy nincsenek határok.