Újabb magyar siker: taroltak a BME-s hallgatók a világversenyen

Magyar győzelemmel zárult az amerikai nemzetközi jogi-szoftverfejlesztő verseny, a Global Legal Hackathon - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME).

  • Eduline
pixabay.com

A kiberbiztonsági verseny első fordulóját a világ minden táján egyszerre, 40 helyszínen tartották, több mint 600 csapat részvételével, melyek közül végül csak 14-en juthattak be a New York-i döntőbe. A szakmai zsűri 48 órát adott a csapatoknak egy olyan szoftver kifejlesztésére, amely megváltoztathatja a jogi szektor működését.

Az egyetlen európaiként döntőbe jutott magyar csapat tagja volt Bihary Gergely, Lakatos Péter és Elődi Márton mérnök informatikus, Danóczy Bálint közgazdász, Bihary Dániel jogász és Nagy Kristóf dizájner hallgató.

A magyar csapat adatvédelmi alkalmazásuk alapötletét az új adatvédelmi európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) adta, a fejlesztés segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik a róluk tárolt adatokat és azonnal törölhetik vagy módosíthatják azokat. Az alkalmazás a magánemberek mellett a vállalatok számára is használható: a cégek egy központosított felületen nyomon követhetik a beérkező kéréseket és automatikusan válaszolhatnak is. A program a versenyen prototípusként készült el - írják a közleményben.

Zseniális eszközt fejlesztettek magyar egyetemisták, a világ legjobbjai közé kerültek

Újabb világversenyen mutatják be a magyar egyetemisták által kifejlesztett Gloveye-t, amelynek segítségével a vak és gyengénlátó emberek is átélhetik az olvasás élményét. A különleges kesztyű - amelynek első prototípusát alig egy éve alkotta meg két BME-s hallgató - több millió ember mindennapjait könnyítheti meg.

Hozzászólások
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu

Kompetenciamérés: a gyerekek fizetik meg az árát annak, hogy a kormány titkolja a terveit a választások előtt

A Szülői Hang friss sajtóközleményében azt írja, már egy év eltelt a bejelentés óta, de a kormány azóta sem hozta nyilvánosságra a kompetenciamérések értékelésére vonatkozó terveit. Hozzátették, miután lehetővé tették, hogy az iskolák saját hatáskörben érdemjeggyel értékeljék a mérés eredményét, a kompetenciamérések már nem tudják betölteni funkciójukat, mert az iskolák eredményei nem hasonlíthatóak igazságosan össze.