"A maradék hitelét is elvesztette" az oktatási kormányzat a Jobbik szerint

A Jobbik szerint a felsőoktatási tandíj bevezetésének szándékával az oktatási kormányzat a maradék hitelét is...

  • MTI

A Jobbik szerint a felsőoktatási tandíj bevezetésének szándékával az oktatási kormányzat a maradék hitelét is elveszítette - jelentette ki Dúró Dóra szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus leszögezte: a Fidesz ellenzékben még eredményes népszavazást kezdeményezett az akkor tervezett tandíj ellen, vagyis az emberek egyértelműen kifejezték szándékukat az ingyenes felsőoktatás mellett. 

Dúró Dóra szerint az új felsőoktatási törvényben a gazdasági megszorítás érdekei dominálnak, ezt mutatja a tandíj bevezetésének kormányzati szándéka is. A Jobbik ezt a legélesebben elutasítja, mondván, ezzel a gazdagok kiváltsága lesz a felsőoktatásban való részvétel. 

Dúró Dóra elmondta: eddig is támogatták a hallgatók megmozdulásait az új felsőoktatási törvénnyel szemben, csak azért nem álltak pártként is a tüntetők mellé, hogy a szakmai vita helyett nehogy politikai vita legyen az ügyből. Ugyanakkor a törvényjavaslat elfogadása esetén előfordulhat, hogy a Jobbik tiltakozó megmozdulásokat szervez majd - jelezte.

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.