A Google és az Audi a magyar hallgatók szerint a legjobb munkahely

A magyar egyetemisták és főiskolások körében végzett felmérés szerint az IT szektor, az autógyártás és a bankszektor kínálja a legjobb munkahelyeket.

  • Unyatyinszki György

Korábbi írásunkban bemutattuk, hogy az Universal Global felmérése szerint milyenek a magyar hallgatók munkahelyi elvárásai, valamint maguknak milyen karriert képzelnek el. Az általános kép, hogy egy fejlődést biztosító, teljesítményüket szakmailag és anyagilag is elismerő, egyben a magánélet és a munka egyensúlyára törekvő helyen dolgozzanak, ahol kellemes a munkakörnyezet is.

A kutatás az üzleti és a mérnöki szektorban azt is vizsgálta, hogy a hallgatók szerint melyek a legjobbak a Magyarországon is elérhető munkahelyek közül. Az üzleti és kereskedelmi szektor dobogójának tetején az IT óriás Google, majd az Apple áll, őket a L'Oréal követi, utóbbi főleg a nő hallgatók körében volt népszerű.

Universal Global

Jól érzékelhető a nemek közti eltérés is, a férfiaknál például meg sem jelenik a top 10-ben a L'Oréal vagy a WizzAir, de a Prezi is kiszorult, helyette a bankszektor és az autóipar szereplőit tartják jobbnak.

Universal Global
Universal Global

A mérnöki szektorban már átütő az autóipari munkáltatók felülreprezentáltsága.

Universal Global

Itt a nemek között szintén különbség mutatkozik, a top 10-ben a nők esetében érdekesség a Lego megjelenése, a férfiaknál viszont a 5 kedvelt céget is az autóiparban neveztek meg.

Universal Global
Universal Global
Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.