Félévente akár 750 ezer forintos ösztöndíjat is kaphatnak a pedagógus-hallgatók

November 18-ig jelentkezhetnek a pedagógushallgatók a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program (KKÖP) 2026/2027-es tanévi pályázatára, melynek keretében félévente 500 ezer vagy 750 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

A Klebelsberg Központ közleménye szerint a programra az osztatlan tanárképzésben, valamint a tanító vagy gyógypedagógia alapképzésben részt vevő hallgatók jelentkezhetnek 45 éves korig, míg az osztott, rövid ciklusú tanárképzésre járók esetében 52 év a felső korhatár.

„Az ösztöndíj összege a pályázati pontszám alapján differenciáltan 500 ezer Ft vagy 750 ezer Ft félévenként” - írták.

A támogatásért cserébe a nyertes hallgatók kötelezettséget vállalnak arra, hogy a diploma megszerzését követően az ösztöndíj folyósítási idejének kétszereséig pedagógus jogviszonyt tartanak fenn.

A végzettek elhelyezkedését a Klebelsberg Központ is segíti: a pályázók által előzetesen megjelölt három megye tankerületi központjai ajánlanak fel számukra álláshelyet. Emellett a fiatal pedagógusoknak lehetőségük van arra is, hogy önállóan keressenek munkát egyházi, nemzetiségi vagy szakképző intézményekben.

Fontos, hogy a munkavégzési kötelezettség indokolt esetben – például gyermekvállalás vagy doktori képzés ideje alatt – szüneteltethető.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program 2013-as indulása óta már 8100-nál is több szerződést kötöttek meg a keretében, és csaknem 4000 korábbi ösztöndíjas helyezkedett el pedagógusként köznevelési intézményben.

A 2026. november 18-i határidőig a jelentkezést két felületen párhuzamosan kell adminisztrálni: a dokumentumokat a Klebelsberg Központ saját pályázati rendszerében, valamint Ügyfélkapun keresztül egyaránt be kell nyújtani.

A részletes pályázati kiírást és a feltételeket itt nézhetitek meg.

Hozzászólások